Ezért képtelen kimászni az ágyból hétvégén

Ha ide kattintott, akkor biztosan ön is egyetért azzal, hogy az egyik legjobb dolog a szombatban és a vasárnapban az, hogy addig alhatunk, ameddig csak jól esik. Igaz, hogy nem mindenki szereti húzni a lóbőrt, a tudósok szerint ráadásul nem is egészséges. Ha kíváncsi rá, miért van ez így, és mi is áll a hétvégi lustálkodás hátterében, hajtson tovább!

Ciklusok, fények és a testhő

Szervezetünk természetes ritmusa szerint nappal, vagyis amikor testhőmérsékletünk magas, akkor éberek vagyunk és éjszaka, amikor alacsonyabb a testhőmérsékletünk, alszunk. Így alkalmazkodunk a nappali fény és az éjszakai sötétség váltakozásához, valamint a hőmérséklet ingadozáshoz. Ebben a modern világban azonban a mesterséges fényeknek köszönhetően a mi kezünkben van az irányítás – írja Derk-Jan Dijk alvásszakértő, a Surrey-i Egyetem Alváskutató Központjának vezetője a The Conversation oldalon.

„A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató emberek, akik számára a mesterséges fényforrást a tűzgyújtás jelenti, néhány órával napnyugta után mennek aludni és hajnalban ébrednek. Ám amíg egy tábortűz által kibocsátott csekély fény nem befolyásolja belső óránkat, addig az a rengeteg mesterséges megvilágítás, amiben mi élünk, megakadályozza a nyugodt és könnyű alvásért felelős melatonin hormon szintézisét” – magyarázza a szakértő.

Az 1960-as években Jürgen Aschoff és Rutger Wever kronobiológusok önként jelentkezőket vizsgáltak, akik vállalták, hogy négy héten át egy föld alatti bunkerben élnek. Semmiben nem szenvedtek hiányt azon kívül, hogy nem tudták, éppen hány óra, vagy egyáltalán milyen napszak lehet. A legtöbb kísérleti alany folyamatosan mesterséges fényhatásnak volt kitéve, de volt olyan része is a kísérletnek, ahol a résztvevők önkényesen kapcsolgathatták le-föl a villanyt, amikor aludni mentek, illetve ébredés után. A vizsgálat során ezeknek az önkénteseknek az alvási szokásai és testhőmérsékletük ritmusa valamennyivel későbbre tolódott, az esetek több mint 40 százalékában pedig az alvás ideje már nem volt többé szinkronban a testhőmérséklettel.

Ne az ébresztőórát okolja, amiért nyűgös!

Persze okolhatjuk a külső tényezőket is, mert a kora reggeli munka- és iskolakezdésnek is van köze a cirkadián ritmus felborulásához (nem csoda, hogy már a szigorú munkarend is beteggé tesz minket), de leginkább mégis magunkat hibáztathatjuk azért, hogy nyűgösen kelünk ki az ágyból, mert nem vagyunk hajlandóak alkalmazkodni a természet ciklusaihoz.

Amikor hétköznap sokáig fennmaradunk, majd másnap a munka miatt korán kell kelnünk, akkor valamilyen kütyü csipogására vagy a vekker csörgésére ébredünk, nem pedig azért, mert a szervezetünk készen áll a napindításra, vagyis egyfajta modern Ashoff-Wever-féle bunkerbe helyezzük magunkat. Ráadásul számunkra ez a természetes, hiszen miért is kapcsolnánk le a villanyt, a tévét és mindenféle fényforrást, hogy nyugovóra térhessünk, amikor nem is vagyunk álmosak? Ilyenkor inkább tovább dolgozunk, a barátokkal vagy otthon pihenünk. Ebből következik, hogy belső óránk nincs szinkronban a fény és sötétség természetes váltakozásával.

Mi a helyzet a hétvégi lustálkodással?

Hétvégenként, amikor a megszokott időben vagy akár annál is később kerülünk ágyba, és nem kell ébresztőt beállítanunk, akkor végre testünk saját jelzéseire hagyatkozhatunk és akkor ébredünk fel, amikor szervezetünk azt mondja, hogy kipihente magát. A munkanapokra és a szabadnapokra jellemző alvási szokások közötti eltérés pedig úgynevezett társasági jet laghez (social jet lag) vezet.

Mások az igényeink

"Általánosságban elmondható, hogy az életkor előrehaladtával az alváshoz szükséges időtartam csökken, így amíg a kamaszok számára napi kilenc óra alvás az ideális, az ötven év felettiek 7-8 óra alvással is bőven beérik. Ezért tehát, még akkor is, amikor egy tizenéves és egy középkorú ember hétköznapi munkarendje és alvási szokásai megegyeznek, a felnőttek esetében a felhalmozódott alváshiány és a hétvégi kiadós alvás közötti különbség sokkal szembetűnőbb" - magyarázza Derk-Jan Dijk.

Ugyanakkor az azonos korúak alvási szokásai is eltérnek, a zavaró mesterséges fényektől eltekintve egyeseknek gyorsabban, másoknak lassabban jár a belső órája. Utóbbiak szeretik késleltetni hétköznap az alvást, hétvégén pedig jóval később kelnek. Persze az sem, mindegy, ki mennyire érzékeny az esti mesterséges megvilágításra.

Szóval?

Most, hogy már érti, mennyire eltávolodtunk testünk természetes szükségleteitől, ahelyett, hogy minden reggel legszívesebben falhoz vágná az ébresztőóráját, törekedjen inkább arra, hogy egy egyenletes és rendszeres alvásritmusra szoktassa rá a szervezetét, mozogjon minél többet,táplálkozzon egészségesen, lehetőleg kerülje esténként a mesterséges fényforrásokat, és ügyeljen arra, hogy reggel ne teljes sötétség fogadja. 

Forrás: Divany

Januári Filmajánló

A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a "titkok őrzőit", néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.

Forrás: Port

Nem kell milliomosnak lenni egy téli nyaraláshoz

Szállás 2000 forint, buszjegy 60 forint, egy liter víz 8 forint – ha az általában elég drága repjegyet kigazdálkodjuk valahogy, az élet már meglepően olcsó a legnépszerűbb egzotikus célpontokban. Három népszerű világjáró blogger tanácsai költséghatékony télből-nyárba típusú utakhoz Indonéziától Thaiföldig.

Elege van a borult égből, latyakból, esőből és hóból? Ha a pénztárcája engedné, már hajigálná is a táskájába a lenge ruhákat, és irány valamelyik trópusi tengerpart? Nincs egyedül! Három gyakorlott világjárót kérdeztünk arról, hogy milliomosnak kell-e lenni ahhoz, hogy az ember spontán ötlettől vezérelve, még idén télen melegebb éghajlatra meneküljön a nyomasztó európai tél elől. Bori, a Backpacker.hu bloggere, Rita, alias a Sárga ruhás lány, és Bangkok Charlie osztották meg velünk tuti tippjeiket arra az esetre, ha anyagilag nem vagyunk túlságosan eleresztve, viszont elszántan szeretnénk útnak indulni.

Így kezdjünk neki

"Nekem is volt már olyan, hogy az utolsó pillanatban döntöttem egy utazásról. Az ilyen spontán utakhoz mindig a Skyscanner.com oldalt használom. A 'honnan' mezőbe beírom Budapestet, a 'hova' mezőbe pedig azt: 'minden célállomást mutat'. A dátumot érdemes egy egész hónapra belőni. Ilyenkor kapunk egy listát, hogy hova, mennyi a legolcsóbb jegy. A kapott lista ár alapján növekvő sorrendben mutatja az úti célokat, itt kell megkeresni azt, ahol meleg van: például Izrael 14 000 forint, Dubaj 60 000 forint, oda-vissza" – avatott be Bori a hirtelen ötlettől vezérelt utazások kezdeti lépéseibe.

Persze ez még nem minden, hiszen nem csak a repjegy árát kell mérlegelnünk. "A helyszín kiválasztásához fel kell készülnünk a helyi politikai helyzetből, hogy ajánlott-e most odautazni, és, hogy mennyire drága maga az ország. Izrael például könnyen elérhető, de ott egy pohár bor 1700 forintnál kezdődik. Így érdemesebb egy kicsit többet fizetni a repjegyre, és elmenni egy olyan helyre, ahol olcsóbb az élet: mondjuk Indiába (kb. 120 000 forint) vagy Malajziába (116 000 forint)" – folytatta Bori, aki Bolíviától Új-Zélandon át Indonéziáig a világ számos pontján megfordult már hátizsákos turistaként.

Azt, hogy ott helyben nagyjából mennyit fogunk költeni szállásra és étkezésre, a legegyszerűbben szerinte úgy deríthetjük ki, ha a keresőbe beírjuk a célország nevét, és azt, hogy Lonely Planet Budget. "Ehhez még érdemes hozzáadni egy kis pénzt belépőkre, utazásra, masszázsra, kinek mi a fontos. Én általában a költőpénzem harminc százalékát szoktam még hozzá adni" – tette hozzá Bori.

Amin a legtöbbet spórolhatunk - Backpacker.hu Bori tippjei

Szállás: Nagyon szeretek couchsurfing-el utazni, így nemcsak a szálláson spórolok, de helyiekkel is találkozom. Ha olcsó helyen vagyok, általában rengeteg a szállás, és így alkudni is könnyű. Nem szoktam előre foglalni, mert sokkal olcsóbb, és sokkal jobb helyeket lehet levadászni, amikor az ember már terepen van. (A kanapéturizmus veszélyeiről itt olvashat.)

Utazás: Az utazáson rengeteget lehet még spórolni, ha pl. az ember nem repülővel utazik az adott országon belül, hanem busszal vagy vonattal. Ezek mindig nagyon olcsók. Én éjszakai járatokra váltok jegyet, így aznap nem kell szállást fizetnem. Mondjuk az embernek meg kell tanulnia, hogyan kell bármilyen pozícióban aludni, de ebbe is bele lehet jönni.

Étkezés: Kerüljük a turistás helyeket, és menjünk az utcai árusokhoz! A legtöbben ettől félnek, pedig az étel itt mindig friss, mindent a vendég szeme láttára készítenek, és sokkal finomabb, mint a turistacsalogató, fehér abroszos éttermek.

Szuvenír: Ne vásároljunk ajándékot! Vannak olyan utazók, akik azt gondolják, hogy az utazás utolsó napja olyan, mint a karácsonyi nagybevásárlás. A szuveníreknél jobban örülnek szeretteink egy képeslapnak, aminek meg van az a varázsa, hogy az ember nemcsak rezsiszámlát kap a postaládájába, hanem egy személyes, barátságos üzenetet a világ másik feléről. Én régen még magamnak is küldtem!

Információ: Egy kis kérdezősködéssel, olvasással rengeteget meg tudunk spórolni. Van-e tömegközlekedés a reptérről a városba? Van-e belépő a látványossághoz? Sokszor lehúznak a látványosság előtt egy két dollárral, pedig az valójában ingyenes. 

Olcsó és mesés: Indonézia

"Ha valakinek nincs túl sok pénze, de melegbe vágyik, Indonézia remek választás lehet. Jelenleg nincs főszezon, így az árak alacsonyabbak, a repülőjegyek tekintetében is. Bali remek választás egy ilyen útra" – tanácsolta Rita, a Sárga ruhás lány, akinek a történetérőlkorábban itt írtunk. Rita azt mondja, a repjegyen úgy lehet a leginkább spórolni, ha nem Budapest-Bali útvonalra vásárolunk, hanem Budapestről csak Kuala Lumpurig. Majd innen valamelyik ázsiai fapados légitársasággal repülünk tovább. Így a jegyet meg lehet úszni kétszázezer forint alatt. 

És hogy miért Bali az ideális célpont? Rita szerint azért, mert  "egész évben nyár van és a jelenlegi 'esős' évszak sem befolyásolja az ott tartózkodást. Nem esik egész nap, így kiválóan lehet szabad programokat szervezni. Miután az ember kielégítette kulturális kíváncsiságát a gazdag hindu hitvilágból, felfedezte a rizsteraszokat, dzsungeleket, vagy szörfözött, igazi tengerparti élményeket szerezhet a közeli, fehér homokos Gili-szigetek valamelyikén. Hajóval könnyen eljuthatunk oda és kipihenhetjük a fáradalmakat."

Ahogyan Rita az árakat sorolja, valóban úgy tűnik, hogy Balira csak eljutni költséges, utána nagyon olcsó az élet. Egyszerű, de tiszta és rendezett szállást találhatunk már akár napi 2000 forintnak megfelelő rúpiáért is. Az ételek nagy része nem kerül többe 500-800 forintnál. A látnivalók, kulturális események belépői sem drágábbak, mint itthon egy mozijegy. Ezeken kívül a közlekedésen is sokat lehet spórolni. Motort bérelni napi ezer forinttól lehet, a benzin ára 150 forint literenként. "Sokkal kalandosabb így felfedezni a sziget szépségeit, mint légkondicionált autóval. Fontos ugyanakkor, hogy nagyon körültekintőnek kell lenni. Az utak minősége nem a legjobb, ráadásul hozzánk képest az út másik oldalán vezetnek. De vállalkozó szelleműeknek mindenképpen ajánlott" – tanácsolta Rita.

Négycsillagos hotel kétcsillagos árért: Thaiföld

Thaiföld szintén borzasztóan költséghatékony ország, egyedül a repjegy kerül sokba, utána ha az ember ügyes, akkor sokat tud spórolni, tudtuk meg Bangkok Charlie-tól. "Ár-érték arányban például a thai hotelek messze jobbak, mint az európai társaik. Egy európai kétcsillagos hotel áráért itt négycsillagos szállást lehet foglalni. De ha valaki hátizsákos turistaként hostelekben száll meg, akkor át se lehet számolni az árakat, annyira olcsó lehet a szállás" – mondta a népszerű blogger.

Aki spórolni akar, annak Phuketet érdemes elkerülnie. "Korábban Thaiföldön tartományonként volt megállapítva a minimálbér, akkor Phuketen még Bangkoknál is magasabb volt ez az összeg. Így nem csak legenda, de hivatalos tény, hogy ez a legdrágább környék" – mondja Charlie, aki szerint érdemes kevésbé felkapott és népszerű partok felé venni irányt. Ilyen Krabi, ami Phukettel szemben fekszik, és innen is el lehet jutni az olyan népszerű szigetekre, mint a James Bond sziget, vagy A Part című film révén legendássá vált Maya Bay. De pénztárcabarát, ugyanakkor szép tengerpartot kínáló hely Koh Chang is, melyet szintén elkerült a tömegturizmus, és Bangkokból busszal, komppal öt-hat óra alatt elérhető.

Indonéziához hasonlóan a szállás itt sem drága, ha nincsenek nagy igényeink. "Ha az ember egy tengerparti bambuszkunyhóval beéri légkondi és meleg víz nélkül, akkor már napi 4-500 baht (3-4 ezer forint) körül is találhat szállást. Thaiföldön rengeteg az utcai kifőzde, a kétkerekű kordé, ahol egy-egy étkezés kijön már 100 bahtból (800 forint). Akár napi 1000 bahtból (vagyis kb. 8000 forintból) is meg lehet úszni a nyaralást, természetesen kirándulások és szórakozás nélkül" – sorolta Charlie.

De akkor is sokat spórolhatunk, ha a tengerpart helyett Bangkokban töltenénk egy kis időt. Charlie trükkjei a következők: "Ha az ember a fapadlós buszokat veszi igénybe, akkor a jegy mindössze 7-8 baht, ami 60 forint körüli összeget jelent. A folyón és a csatornákon a vízibuszok fillérekért viszik az embereket, ráadásul remek kaland kipróbálni ezeket az eszközöket. Szinte minden utcában vannak olyan vízautomaták, ahol a saját üvegünket meg tudjuk tölteni, egy liter tisztított víz mindössze 1 baht (8 forint). Sőt, ha az ember beleegyezik abba, hogy sok szabóságot és drágakőboltot végignéz, akkor a tuktukot is olcsón kipróbálhatja. Ezeken a helyeken ugyanis a sofőrök benzinkupont kapnak, ezért szívesen cipelik ilyen helyekre a turistákat. Persze kell egy erős pókerarc, amikor az indiai szabóságban rárepülnek az eladók az emberre. Ilyenkor tudni kell udvariasan elhárítani a rohamot és előadni az érdeklődő embert, aki azért momentán nem szeretne több száz dolláros öltönyt varratni."

Amin nem érdemes spórolni

Mindhárom megkérdezettünk egyetértett abban, hogy bár rengeteg dolgon lehet spórolni út közben, vannak olyanok, amiken nem érdemes. Ezek egyrészt az élmények – hiszen minek indulunk útnak, ha aztán mindent kihagyunk, mondván, hogy drága –, másrészt a biztonság.

"A kulturális élményeken ne spóroljunk. Menjünk el megnézni a helyi, tradicionális táncokat, vegyünk részt ceremónián, látogassunk templomokat, próbáljuk ki a masszázshelyeket. A helyi ízeken sem érdemes spórolni. Az indonéz konyha kitűnő, mindenkinek ajánlom, hogy ezt egyen, ha itt jár" – mondta Rita.

"Az utasbiztosításon nem szabad spórolni. Thaiföldön remek magánkórházak vannak, de pénz nélkül nincs ellátás. Szó szerint ingünk-gatyánk is rámehet, ha valami baleset érne bennünket. A túráknál sem érdemes spórolni. Ne a legolcsóbbat válasszuk, hanem nézzünk körbe alaposan és tájékozódjunk előre, hogy milyen templomokat, látnivalókat, szigeteket érintenek. Thaiföldön előfordulhat, hogy fényképeken ugyanazt kínálja mindenki, de ha csak az árat vesszük figyelembe, lehet, hogy csak integethetünk egy-egy népszerű szigetnek, a hajó nem is köt ki, mert mondjuk a nemzeti parki belépőt ők is meg akarják spórolni. Vagy mondjuk bangkoki programnál kihagyják azokat a templomokat, amelyek valóban érdekesek, csak hát oda belépőt is kellene fizetni" – tanácsolta Bangkok Charlie, aki amúgy maga is vezet túrákat Thaiföldön, olykor inkognitóban is. 

"Soha ne spóroljunk olyan dolgon, amit később megbánunk. Legyen ez egy ejtőernyős ugrás, egy búvárkodás, vagy egy kicsit drágább hajókirándulás. Egy-egy ilyet szerintem érdemes beletenni az útba. Ezen felül pedig a biztonság az, amin nem szabad spórolni. Én Új-Zélandon végig stoppoltam, hogy spóroljak, viszont ezt ma már nem tenném egyedül lányként, hiszen ilyenkor nagyon kiszolgáltatottak vagyunk. Ennyit nem ér meg. Bolíviában is inkább fizettem többet egy busztársaságnak, akik rendszeresen szondáztatták a sofőrt, mert köztudott volt, hogy gyakoriak a balesetek, és a vezetők szeretek menet közben iszogatni. Ez ott elfogadott volt akkoriban, de szerencsére volt olyan busztársaság, aki a józanságra alapozta az üzleti előnyét" – tette hozzá Bori.

Forrás: Travelo

Téli könyvajánló 4. Marék Veronika Kippkopp és a hónapok

Minden hónaphoz egy mese, ahogy Kippkopp hóembert készít, tobozokat gyűjt, vagy éppen pipacsvirágokkal játszik. A hónapok váltakozása már a kisgyerekeknek is hamar feltűnik, Kippkopp pedig csupa jó ötletet ad, hogyan tölthetjük el az időt és hogyan fedezhetjük fel a különböző évszakok nyújtotta szépségeket.

Ez a könyv 2-5 éves gyerekek számára ajánlott.

Forrás: Pagony

English is Easy 25. Ha a king király, akkor Kinga királynő? Kétnyelvű gyerekek

Egy tavaly megjelent cikket szeretnék megosztani veletek a kétnyelvű gyerekekről, amit úgy gondolom mindenkinek érdemes elolvasni.

Idegen nyelvek nélkül ma már nem lehet boldogulni – halljuk lépten-nyomon. Talán éppen ezért dönt úgy egyre több itthon élő magyar szülő is, hogy születésétől fogva kétnyelvűségre neveli a gyermekét. De vajon mekkora fába vágja a fejszéjét a család, ha az adott idegen nyelvet a gyerekek nem a természetes környezetében, nem anyanyelvi beszélőkkel társalogva sajátítják el?

Dr. Csiszár Rita alkalmazott nyelvészt, a Két- és többnyelvű gyermeknevelés a mindennapokbancímű könyv szerzőjét, illetve Bán Annamarit, a Nevelj kétnyelvű gyereket! című blog íróját kérdeztük tévhitekről, előnyökről, a kétnyelvűségre nevelés hasznáról és nehézségeiről.

Otthon az angol a természetes

„Gyerekként volt szerencsém megtanulni angolul, mert két évig Amerikában éltünk, és testvéreimmel később mind az iskolában, mind a munkahelyen kamatoztatni tudtuk a nyelvtudásunkat, de a szemléletünkön, világképünkön is rengeteget formált, hogy ismertünk egy másik kultúrát” – kezdi mesélni a Budapesten élő, háromgyermekes Balogh Piroska, aki első gyermeke, a most négyéves Boróka megszületése előtt döntött úgy, hogy csak angolul fog hozzá beszélni.

"Annyira következetesen tartottam ezt a tervet, hogy óvodakezdésig szinte egy szót sem szóltam hozzá magyarul. Közben megszületett Lizi (3) és Zalán (1), akiket szintén kétnyelvűségre nevelünk. A férjem az iskolában sajátította el az angol nyelvet, és eleinte magyarul kommunikált a gyerekekkel, de ma már ő is egyre többször vált angolra.

Amikor otthon magunk vagyunk, kizárólag angolul társalgunk, ami teljesen természetes szokássá vált. Vannak saját családi fejlesztésű játékaink és az amerikai pozitív hozzáállás is meghonosodott nálunk: ha valaki próbálkozik valamivel, a többiekkel így biztatjuk: We can do it, if we try! Go Baloghs! Vagy így nevelem őket: The Balogh ladies speak nicely to each other!

Tudom, hogy az erőfeszítést, a belefektetett munkát kell dicsérni, nem pedig a gyerek tulajdonságait. Míg magyarul azt mondanánk, Ügyes vagy!, addig angolul azt, hogy Good job!, Well done!, Nice try!, azaz: Szép munka/ügyes próbálkozás volt!"

Ha újra kezdhetném...

Egy kívülálló negatív kritikája miatt azonban Piroska elbizonytalanodott és stratégiát váltott. „A kezdeti elszántságom jó volt, de nem vettem figyelembe két dolgot: Boróka zárkózott volt kicsinek, és erre csak rátett egy lapáttal, hogy engem zavarba ejtett mások reakciója. Egyszer a játszótéren egy apuka megkérdezte a másfél éves Borókától, hogy What's your name?, amire a lányom nem válaszolt, mert nem beszélget idegenekkel. Erre az apuka kinevetett minket, hogy mit erőlködök, láthatóan nem tud angolul a gyerek."

Ha újra kezdhetném, annyit változtatnék, hogy amikor magunk vagyunk, akkor csak angolul, mások előtt pedig csak magyarul beszélünk egymással. Társaságban ugyanis automatikusan hátrányba kerültek a gyerekek, mert én angolul beszéltem hozzájuk, amibe a többi gyerek nem tudott bekapcsolódni. (A felnőttek azért nem, mert nincs annyi önbizalmuk, hogy megszólaljanak angolul.) Emellett sajnos automatikusan halkabban beszéltem a lányaimhoz, mint más szülők a saját gyerekeikhez - egyszerűen azért, mert szokatlan egy társaságban, hogy valaki ne az anyanyelvét használja.

Ezzel akaratom ellenére azt éreztettem velük, hogy szégyellnünk kell, hogy nem magyarul beszélünk. Amikor ezekre rájöttem, akkor döntöttem úgy, hogy csak otthon, családi közegben beszélünk angolul. Mióta óvodába járnak, így csináljuk, és ez bevált. Így tudnak kapcsolódni a többi gyerekhez, de jól megy nekik az angol is. Mindent megértenek, és több gyerekkönyvet kívülről fújnak angol nyelven” – meséli az anyuka, aki két éve angol foglalkozásokat tart a gyermekei óvodástársainak is, ahol kötetlenül beszélgetnek, játszanak vagy angol dalokat és mondókákat tanulnak.

„A játszótéren egyébként van egy örmény kisfiú, akivel azért nem játszanak a többiek, mert az anyukája örményül beszél hozzá. A kisfiú tud magyarul, de a többiek nem közelednek felé, mert olyan, mintha ők az anyanyelvük miatt egy külön burokban lennének, ahova csak ketten férnek be” – fűzi hozzá Piroska. 

Tudatosan fel kell rá készülni

„Amikor a gyerek már születésétől fogva az anyanyelve mellett megismer egy idegen nyelvet is, ugyanazt az eszközkészletet veheti igénybe, amit az anyanyelve elsajátításához, így ahhoz hasonló folyamat megy végbe a második nyelven. Ha a megfelelő módszerekkel lehetőséget adunk neki erre, akkor teljesen természetes lesz számára, hogy egy idegen nyelven is beszélni tud – nem úgy, mint amikor később, mondjuk az iskolában találkozik először más nyelvekkel. Természetesen ez egy soktényezős folyamat, ahol a minőség ugyanolyan fontos, mint a mennyiség, és szívből kell jönnie a szülő részéről, szeretettel, nem pedig elvárásokkal és teljesítménykényszerrel kell a gyermek felé fordulni” – figyelmeztet Bán Annamari.

„Nekem nyelvtanárként ugyan megvolt és megvan a magas szintű nyelvtudásom, de kisgyerekekhez teljesen más regiszterét kell használni az idegen nyelvnek, ami számomra is új feladat volt. Utána kellett néznem rengeteg dolognak (gyermekirodalom, speciális szavak, amelyeket gyerekekkel használunk), amit más szülők ugyanígy megtehetnek. Ugyanolyan eszközöket érdemes ilyenkor bevonni, mint az anyanyelv elsajátításába: meséket, dalokat, mondókákat, könyveket, játékokat. Nyitottnak kell lenni arra is, hogy a szülő magát is fejlessze. Ismerek olyan anyukát, aki a kétnyelvűségre nevelés révén alapszintű tudástól a főiskolai végzettségig jutott el, és most nyelvtanár a hivatása." 

Életre szóló ajándék

Még nem tudják a lányok, mekkora kincs, hogy ilyen korán két nyelven is beszélnek, de az segít, hogy nemcsak a szüleik, de az angol nyelvű csatornák mesefigurái, Mickey Mouse, Barney, Peppa Pig is mind csak az angolt használják. Sokszor rajtakaptam Lizit babázás közben, amikor olyan angol kifejezéseket használt brit kiejtéssel, amiket tudom, hogy nem tőlem hallott. A lányaimnak már most sokkal tágabb a világképe, mint az egynyelvűeknek.

Mindennapi téma nálunk, hogy léteznek különböző országok, nyelvek, szokások és kultúrák. Azt szeretném, hogy otthon legyenek a világban és sokféle értékkel találkozzanak életük során. „Anya, ha a king a király, akkor a Kinga a királynő?” – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel, amikor keresik a nyelvek közötti összefüggéseket. Nemcsak nagyon kreatívak, de élvezet is számukra egyszerre két nyelv elsajátítása – mondja Piroska.

"A következetes kétnyelvűségre nevelés legkézenfekvőbb előnye, hogy a gyerek több országban, több személlyel képes szót érteni, tehát kiszélesednek a kommunikációs lehetőségei, és nyelvtudását a későbbiekben a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudja majd" - magyarázza Dr. Csiszár Rita alkalmazott nyelvész, szociológus, nyelvtanár. "Szerencsés esetben azonban ennél sokkal többről van szó.

Ha a gyerek nemcsak a nyelvet beszéli, hanem az ahhoz kapcsolódó kultúrát is lehetősége van megélni, akkor egymástól eltérő életfelfogásokat és értékrendeket is megismerhet. Könnyebben ráérez arra, hogy egy problémának több megoldása is van, illetve, hogy ugyanazt a szituációt különböző nézőpontokból is meg lehet közelíteni (perspektívaváltás, relativizálás). Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy toleránsabb, megértőbb legyen más értékrendekkel és más gondolkodásmódokkal szemben."

A kétnyelvűség pozitív hatással lehet a gondolkodás fejlődésére is. A nyelvvel való foglalkozás átszövi a kétnyelvű gyerek mindennapjait: mivel legalább két kifejezést kell ugyanarra a dologra elsajátítania, hamar rájön arra, hogy a tárgynak és az elnevezésének a kapcsolata véletlenszerű. (Hiszen a „fát” lehetne Baum-nak, tree-nek vagy éppen arbre-nak is nevezni.) Ezen kívül naponta többször döntenie kell arról, hogy kivel melyik nyelvet használja. Szét kell tudnia választani a két nyelvet, majd félre kell tolnia azt, amelyikre pillanatnyilag nincsen szüksége. Ha hibázik, ki kell javítania önmagát, alkalmanként tolmácsolnia, esetleg fordítania is kell. Mindez pedig nem kis szellemi teljesítmény. Ezek az előnyök az évek folyamán a gondolkodás nem nyelvi területeire is áttevődhetnek. Fontos azonban tudnunk, hogy ezek a pozitív hatások csak akkor jelentkeznek, ha a gyerek mindkét nyelvet magas szinten, az életkorának megfelelően beszéli - figyelmeztet a szakértő.

Tévedni és segítséget kérni szabad

Tiszta sor, hogy az anyanyelvünket sem beszéljük rögtön kifogástalanul: sok hibás "tesztelés" és visszacsatolás során tökéletesítjük a mondandónkat. A kicsiknél ez ösztönösen működik, és pont az a jó, hogy ebben az életkorban nem félnek egy második nyelvvel is próbálkozni - mondja Bán Annamari.

Ilyenkor természetesen a kommunikáción van a hangsúly, ezért adjuk meg nekik a lehetőséget erre, és fogadjuk el a hibákat, mert azok a fejlődésükről is számot adnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy a helyes mintát ne mutassuk meg nekik, de mindezt lehet úgy is csinálni, hogy a gyerek észre se vegye, hogy kijavítottuk – mondja a szakértő.

A szülőnek érdemes elsősorban magában rendeznie az alapokat, mielőtt belevág: tisztázza, hogy miért fontos neki, hogy átadjon egy második nyelvet gyermekének, megvan-e hozzá a tudása, ha hiányosságokat érez, akkor a hajlandóság arra, hogy ezeket pótolja stb. Nem árt azonban azt is tudni, hogy ez nem egy egyszemélyes projekt, nagyon sok segítséget lehet igénybe venni játszócsoportoktól, szülői közösségektől, anyanyelvűektől és az interneten is találhatunk hasonló cipőben járó családokat és szülőket, akiktől támogatást kaphatunk - fűzi hozzá Bán Annamari.

Lépjünk túl a tévhiteken!

A kétnyelvűséggel kapcsolatos negatív hozzáállás nyomokban még ma is fellelhető a köztudatban. Ilyen és ehhez hasonló mondatokban érhetjük tetten: A kétnyelvűek egyik nyelvüket sem tanulják meg rendesen, hiszen keverik őket. Vagy: külföldön élve ne beszéljük a gyerekkel a saját nyelvünket, mert akkor nem tudja olyan jól megtanulni a helyi nyelvet, és sikertelen lesz az iskolában. Nem ritka, hogy az idősebb generáció a túlterheltségtől félti a kicsit: Miért terheled a gyereket még egy nyelvvel? Nem lenne elég egyet megtanulni rendesen? – hallhatjuk a kritikai megjegyzéseket.

Pedig nem kell semmilyen különleges adottság ahhoz, hogy egy gyerek két nyelvvel is jól elboldoguljon a hétköznapokban. Jól jön viszont egy nagy adag találékonyság, nagyon jó nyelvismeret, állandó önképzés, nem kevés idő, energia, türelem, kitartás és következetesség a szülő részéről – ráadásul mindez hosszú távon” – magyarázza Dr. Csiszár Rita.

Azt a tévhitet, miszerint a kétnyelvűség dadogást válthat ki, még ma is többen osztják, pedig a kétnyelvűek között nem magasabb a különböző beszédhibákkal küzdők aránya, mint az egynyelvűek között. Ugyanakkor a kétnyelvűség „védettséget” sem jelent az ilyen jellegű problémákkal szemben. Amikor viszont azt halljuk, hogy kutatói körökben is egészen az 1960-as évekig tartotta magát az a vélemény, miszerint az egynyelvű gyerekek egy-két évvel megelőzik kétnyelvű társaikat az IQ-tesztekben, valószínűleg nem hiszünk a fülünknek. Joggal érezzük, hogy itt valami sántít. Mint utólag kiderült, ezeket a kutatásokat átgondolatlanul, módszertanilag helytelenül végezték, ugyanis az angolul még alig beszélő bevándorló gyerekek teszteredményeit mérték össze az angol anyanyelvű (tehát egynyelvű), középosztálybeli amerikai gyerekekével. Nem nehéz belátni, hogy ha egy olyan idegen nyelven tesztelik a matematikai és logikai készségünket, amit még alig ismerünk, rosszabb eredményt érünk el, mintha ugyanezt a feladatot az anyanyelvünkön kellene megoldanunk.

Állandó kihívások

Az érintettek már jól tudják, hogy a kétnyelvűséget könnyebb kialakítani, mint megtartani. Ha nincs elég alkalom egy nyelv használatára, akkor a nyelvtudás kiszámíthatóan romlani fog – akár felnőttről, akár gyerekről van szó. Ne feledjük, hogy a gyerekek ugyanolyan jó felejtők, mint amilyen jó tanulók!

A nyelvismeret állandó tréninget igényel, ami azt jelenti, hogy a szülőnek nap mint nap olyan helyzetet kell teremtenie, amikor a gyereknek valóban szüksége van az adott nyelvre. Ha ez nem sikerül, akkor a gyerek előbb-utóbb felteszi nekünk a kérdést, hogy miért kell nekem két nyelven beszélnem, amikor egy is elég lenne, hiszen azt is mindenki érti? - mondja Dr. Csiszár Rita.

A másik nehézséget az jelenti, hogy a környezetben használt nyelv „mindent visz”; tehát azt tekintik igazán fontosnak, annak a nyelvnek van presztízse, amit az iskolában, az utcán, a televízióban beszélnek, és ezt a gyerek is hamar érzékeli. Ezért nem egyszerű rávennünk kisiskolás gyermekünket arra, hogy Magyarországon egy idegen nyelven szóljon hozzánk – főleg olyanok előtt, akik nem beszélik a kettőnk „titkos nyelvét”. Az óvodába, különösen pedig az iskolába kerülés ráadásul nemcsak azért nehezíti meg a dolgunkat, mert sokkal kevesebb időt tölthetünk velük együtt, hanem azért is, mert a gyerekek többsége egy új közösségben semmilyen szempontból nem akar kilógni a sorból, így a beszédével sem... 

Forrás: Divany

Így neveljen egészséges testképű gyereket

A testképzavarok már nem csak a fiatal felnőtt nőket érintik: egyre gyakoribbak az általános iskolás korosztályban is. Az általános iskolába járó elsősök ötöde, az ötödikeseknek már nagyjából fele szégyelli a testét. Ezt pedig nagyon komolyan kell venni, hiszen a testképzavarok gyakran vezetnek evészavarokhoz, egy friss kutatás szerint pedig az evészavar megléte jelentősen növeli az öngyilkosság veszélyét is. Ebben a korban még nem kezdődött el a verseny a fiúk figyelméért – akkor mégis, mi az oka annak, hogy már az általános iskolás kislányok is testképzavarosak?

Két dolog biztosan nem segíti a helyes testkép kialakulását: az egyik az, ha a filmekben és a plakátokon csontsovány modelleket mutogatunk a gyereknek, a másik pedig az, ha a családban mások, például anya vagy egy testvér szintén testképzavaros vagy evészavaros.

Szélesebb a feje, mint a dereka

Az ember azt gondolná, hogy az ötévesek még valamennyire mentesülnek a média által sugallt szépségideáltól, mivel kevesebb, illetve inkább gyerekeknek való médiatartalmat fogyasztanak. Ha ezt gondoljuk, akkor rosszul gondoljuk: a rajzfilmekben ugyanis még a szupermodelleknél is durvább és irreálisabb testarányokkal találkozhatunk. Az Aboveaverage oldalán összesen tizenegy Disney-hercegnőt gyűjtöttek össze, akiknek a feje szélesebb, mint a dereka. A jelenség kultúra- és bőrszínfüggetlennek látszik: Jasmine, Mulan és Pocahontas ugyanúgy anorexiás, mint Csipkerózsika vagy a kis hableány.

Mit tegyünk szülőként?

Természetesen eltilthatjuk a tévétől, de ezzel még nem oldunk meg semmit. Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy a saját testképzavarunkból (ha van ilyen) kigyógyuljunk. Ha egyedül nem megy, akkor keressük szakember segítségét, ha pedig így sem megy, vagy ragaszkodunk a problémához, akkor a lányunk előtt hallgassunk róla. Jelentősen növeli ugyanis a kislányok testképzavarának kockázatát, ha anya – akit gyerekként gyönyörűnek látunk, akkor is, ha amúgy átlagos – egyfolytában azt mondogatja, hogy „túl nagy a seggem”, „túl vastag a combom”, „undorítóan nézek ki”, „ilyesmit én nem vehetek fel a hájas hasammal” és „ti csak egyetek nyugodtan, én koplalok, mert fogynom kell”. Mit kell csinálni ehelyett? Hát sportolni, elmenni mozgás- és táncterápiás önismereti csoportra, a többire meg magasról tenni.

A Huffington Post korábban már összeszedte, milyen konkrétumokat tehetünk még szülőként azért, hogy lányunk kisebb eséllyel legyen testképzavaros. Mutatjuk a kedvenceinket.

• Ne a külsejéért dicsérjük!

A testünk nemcsak a külső megjelenésünk, hanem sokkal több annál, ezt pedig érdemes a gyerekben is tudatosítani. Azaz, ne az alakját vagy a külsejét dicsérjük, hanem olyanokat mondjuk, hogy „milyen erősnek és egészségesnek látszol!”, meg „látszik rajtad, hogy boldog vagy, szinte ragyogsz!”. Ha a gyerek felszed három kilót vagy lefogy ugyanennyit, akkor azt ne kommentáljuk. Ugyanígy ne bíráljuk a lányunk előtt mások külsejét sem, azaz ne kommentáljuk a strandon, kinek lóg a hasa, és kinek nem kéne ezzel az alakkal bikiniben emberek közé mennie. Ez a pont akkor is érvényes, sőt, különösen érvényes, ha apukák vagyunk!

• Ne szidjuk magunkat!

Soha, soha, soha, semmilyen körülmények között ne adjuk elő a lányunk szeme láttára a tükör előtti hisztit: ne beszéljünk arról, hogy utáljuk a testünket vagy elégedetlenek vagyunk egyes részeivel és ne kezdjünk látványos, drasztikus diétákba. Főzzünk egészségesen amúgy is.

• Bátorítsuk, hogy sportoljon!

Bátorítsa a gyereket a mozgásra, de ne azzal biztassa, hogy attól majd csinos és formás lesz. Inkább azzal ösztökélje, hogy azért fusson, mert az levezeti a stresszt; hogy hegyet másszon, szörfözzön, mountain bike-ozzon, mert az félelmetes, és a komfortzónánkból kilépni gyakran nagyon hasznos. Bátorítsa, hogy csapatsportokat űzzön, mert erősebb, ügyesebb lesz, és jól tud majd csapatban dolgozni, de jobb vezető is lehet belőle így. Mindezeket persze könnyebb úgy, ha anya is elvonszolja magát néha legalább pilatesre, szóval megint ugyanott vagyunk: mutassunk jó példát, de legalábbis ne örökítsük tovább a rosszat.

Sose erőltessen olyan sportot, amit a gyerek utál; viszont bizonyítsa be neki, hogy nők is képesek arrébbtolni pár bútort.

• Tanítsa meg enni!

Vagyis főzni. Tanítsa meg a lányának, hogyan kell finom, egészséges ételeket főzni, sok zöldséggel. De tanítsa meg nyugodtan arra is, hogyan kell csokitortát sütni. Adja tovább a nagymamától ellesettpölözni több mint százéves receptjét, amiben több tonna dió, rum és vaj van, és amely összesen kb. 9000 kCal-t tartalmaz. Hisz ha úgyis megtanította a mozgás szeretetére, emiatt sem kell stresszelje magát.

• Tanítsa meg más szemszögből nézni arra, amit nem szeret magán!

Lehet, hogy már sportolnak, többnyire egészségesen esznek, bár néha egy kis csoki is befigyel, és nem hisztiznek a testsúlyon, mégis vannak olyan alkati adottságaik, amiket nem szeretnek magukon. Például anyának és lányának is széles a bordakosara, vagy vastagok a lábszárai. Magyarázza el neki, hogy minden ilyen adottság valami képességet takar: ha szélesebbek a bordáink, nagyobb tüdőkapacitást tudunk elérni, azaz hangosabban és szebben tudunk énekelni, az erős vádlival pedig még ultramaratont is futhatunk (de nem muszáj, de ha szeretne, hajrá).

Forrás: Divany

Miért nem mesél semmiről az ovis?

Az ember a beszélni frissen megtanult gyerektől még nem várja, hogy összetett gondolatokat osszon meg vele, vagy, hogy beszámoljon a napjáról – ha például bölcsödébe jár, a bölcsődei eseményekről. Örül a szülő, hogy ki tudja fejezni magát a gyerek, és egyre komplikáltabb nyelvtani szerkezeteket használ.

Aztán, valamikor az óvodás korban kezdik érezni a szülők, hogy most már a tartalom is fontos, azaz jó lenne, ha a gyerek mesélne nekik. Mesélne arról, mi történt az óvodában, kivel hogy alakul a barátságuk, vagy éppen a konfliktusuk, esetleg arról, mit álmodtak, vagy mire vágynak. Szeretnék kiélvezni, hogy végre nem kell gondolatot olvasni, a csemete most már elmesélheti, mi a helyzet vele.

Csak ez általában kevésbé valósul meg, mint ahogy a szülő képzelné, vagy legalábbis nem törvényszerű, hogy megvalósuljon. Először is, mintha egy kamasz veszett volna el benne, annyira nem felel semmit arra, hogy „mi volt ma az oviban?”. Ha nem is a vállát vonogatva feleli, hogy semmi, lehet, hogy valami viccel válaszol, esetleg egészen másról kezd beszélni, vagy valami eltereli a figyelmét, és arra irányítja a szót.

Ha beszél, akkor sokszor kiderül, az úgy biztosan nem lehet igaz, mint ahogy mondja. Például mert a többi gyerek egybehangzóan mást állít, vagy mert eleve abszurd a történet. Mondjuk csoportkirándulás volt a Marson, ahol lávalevest fogyasztottak. És amivel a legnehezebb mit kezdenie a szülőnek: kap egy hihető választ, majd pár óra vagy nap múlva egy, az előbbivel összeegyeztethetetlen másik hihetőt. Az egyik szerint kedden végig Marcival játszott a gyerek, csütörtökön azt állítja, Marci beteg, és egy hete nincs oviban.

Persze, igencsak nagyok a különbségek abban, mennyire van így, és az életkor előrehaladtával is sokat javul a helyzet. A szülő számára azért olyan fontos ez, mert szeretné biztonságban tudni a gyerekét, szeretne nyugodt lenni afelől, hogy jól van, és ha segítségre lenne szüksége, például egy konfliktusmegoldásban, akkor tudni fog róla. Minél kisebb és sérülékenyebb a poronty, annál inkább fontosnak érzi a szülő, hogy tisztában legyen vele, mi zajlik vele és benne, de annál nehezebb tőle pontos információkat szerezni.

Annak, hogy egy kicsi gyerektől nagyon kevés, felnőtt szemmel nézve használható és koherens információt kapunk, több oka is van. Az egyik maga az emlékezet. Fokozatosan fejlődik ki a hosszútávú emlékezet (ma már nem annyira rövid- és hosszútávban gondolkodunk, de az érthetőség kedvéért mondjuk most így), azaz ő maga sem emlékszik biztosan, mikor is volt beteg Marci. Az élmény megvan, de összekuszálódik, mi mikor történt, és hogyan is. Ha megkérdezzük egy ovistól, mi volt ma az ebéd, nagy rá az esély, hogy valami olyat mond, ami szokott lenni, de egyáltalán nem feltétlenül aznap volt.

Ebből következően még nem alakulnak ki olyan narratívák, összefüggő, koherens történetek a gyerekek fejében, mint a felnőttében. Ez a memória bizonytalansága miatt is van (miközben olykor lenyűgöz vele a csemete, hogy emlékszik a fél évvel ezelőtt egyszer látott ismerősünkre, és arra is, milyen lábvédő zoknicska volt a kutyáján), és amiatt is, hogy nem volt alkalma annyit gyakorolni a történetalkotást, mint a felnőttnek.

A felnőtt létnek része, hogy sok élethelyzetben mesélnünk kell, ha visszatér az ember a szabadságról, elmeséltetik vele, hol járt és mit csinált, és van egy csomó olyan beszélgetős helyzet, ahol valamilyen téma vagy időszak mentén össze kell szedni a gondolatait. A gyerek ezt fokozatosan tanulja: az iskolában már iratnak vele ilyen dolgozatot, de a három-ötévesnek még nincs benne gyakorlata, hogyan lehet az eseményekből a fejünkben összefüggésteli történetet szőni, és a másik számára érthetően tálalni.

Az ehhez szükséges összetett képességek (intellektus, emlékezet, és empátia is azzal kapcsolatban, mit kell mondani a másiknak, hogy értse a közlendőmet) fokozatosan fejlődnek, persze, hogy nem állnak rögtön rendelkezésre az épp csak beszélni megtanult gyereknél.

És végül, bezavar a fantázia. Az óvodás éveket a gondolkodás és világlátás szempontjából a mágikus világkép jellemzi. Emiatt is van szükség a sok mesére, csodára, illúzióra. Ezeket meg is teremti magának a csemete. De ez számára annyira valóságos, hogy összefolyik a tényekkel. Nem válik olyan világosan szét, mint ahogy egy felnőtt, vagy akár egy iskoláskorú gyerek tudja, mi az, ami megtörtént, és mi az, amit csak elképzelt. Így aztán a gyerek nem „hazudik”, mikor a marsbéli kirándulásról beszámol: ő tényleg ott járt, és ott voltak az ovis társai is – a képzeletében.

Mindebből következik, hogy érdemes türelmesnek lenni, és nem hibaként elkönyvelni, ha a gyerek nem mesél, vagy nem a valóságot mondja. Neki így van a fejében: arról beszél, amit gondol, amit megél. Csak összezavarja a szülő, ha nyomozásba kezd, na, akkor hogy is volt pontosan az események lánca. Ha sokféleképp mondta el, valószínűleg ő sem tudja. Sok gyereknél vannak mesélősebb helyzetek, mikor megered a nyelvük, például az ágyban, elalvás előtt, esetleg a fürdővízben vagy a hintaszékben ringatózva. Egy kicsit segítheti a mesélési kedvet a szülő, ha megteremti ezeket a meghitt, bensőséges, ellazult pillanatokat.

Cziglán Karolina 

pszichológus

Forrás: Divany

5 ok, amiért még mindig jobb papíralapú könyvet olvasni

Habár nem értek egyet minden szavával, azért érdekes kérdést fejteget a cikk írója:

Az e-könyvek közel sem számítanak újdonságnak: már négy évvel ezelőtt megmutattuk önöknek a legjobb lelőhelyeket, utána pedig segítettünk abban is, hogy milyen olvasót válasszon hozzájuk. De bár könyvet olvasni manapság már szinte bármilyen elektronikus kütyün lehet a tablettől a mobilon át a PC-ig, sokaknak még mindig a hagyományos, papírra nyomtatott, valóban lapozgatható, könyvjelzővel jelölhető könyvek felé húz a szíve - és mint a Mental Floss cikke rámutat, joggal. Íme 5 érv amellett, miért érdemes továbbra is papír formátumban olvasni a könyveket (illetve, egészen pontosan az ellen, hogy könyvet bármiféle elektronikus kütyün olvasson), és a valódi könyvek illata még csak nincs is köztük.

1. Az elektronikus formátum rontja a szövegértést

Egy, a West Chester Egyetem szakértő által végzett kutatás során arra jutottak, hogy a középiskolások kevésbé értették meg a szöveget akkor, amikor iPaden, és nem hagyományos könyvben olvastak. Felfedezték, hogy az elektronikus formátumban a diákok az interaktív funkcióknak köszönhetően gyakran átugrottak részeket - igaz, pont ezek voltak azok funkciók, amelyek más helyzetekben épphogy segítették az olvasott szöveg megértését...

2. Elvonja a figyelmet

Ehhez kapcsolódik a Joan Ganz Cooney Center kutatása is, amelyben a 32 alany segítségével azt figyelték meg, hogy a multimédiás gyerekkönyvek esetében a gyerekek ugyan odavoltak a multimédiás élményért, a szülőkkel közösen olvasott elektronikus szövegből kevesebb dolgot jegyeztek meg, mint a nyomtatott verziók esetében.

3. Kevesebbre emlékszik a cselekményből

Igen, ismét egy kutatás: itt azt figyelték meg, hogy a felnőtteknek nehezebb megjegyezniük az események időrendiségét, ha elektronikus formátumban olvasnak. A vizsgálat egyébként úgy zajlott, hogy megkértek 25 embert, olvassanak el 28 oldalt e-könyv formájában, 25-öt pedig papíron. Az alanyok ezután azt a feladatot kapták, hogy rakjanak sorrendbe 14 eseményt a történetből - azok, akik Kindle-ön olvastak rosszabbul teljesítettek. (Igaz, a többi tesztben viszont ugyanúgy.)

Ugyanezt vizsgálták a Stavangeri Egyetemen is, ahol arra jutottak, hogy a tizedikesek több dologra emlékeztek egy szövegből, ha azt nyomtatott formában, és nem kijelzőkön olvasták.

4. A könyvek jobbak

Bár a digitális tankönyvek sokszor olcsóbbak és könnyebb is őket tárolni, a diákok mégsem szeretik:több kutatás is arra világított rá, hogy a főiskolai tanulók jobban szeretik a nyomtatott könyveket, mint a digitálisat. A jelek szerint ennek van valami köze az életkorhoz: az Egyesült Királyság National Literacy Trustjának felméréséből az derült ki, hogy a 8-16 év közötti gyerekek még inkább képernyőn olvasnak szívesebben.

5. Kijelzőn olvasni fárasztóbb

A munkahelyén egész nap a képernyőt bámulja, miért folytatná ezt otthon is? Ráadásul egy 2005-ös svéd kutatás arra is rávilágított, hogy a digitális olvasás sokkal nagyobb szellemi megterhelést jelent, mint a papíralapú. Két éve a Harvard is végzett egy vizsgálatot: ők arra jutottak, hogy azok, akik LED világításos e-könyv olvasót használnak, sokkal rosszabbul alszanak és fáradtabbak lesznek másnap - arról pedig ne is beszéljünk, hogy a tévé mennyire az alvás ellensége. Szóval, ha mégis digitálisan olvasna, tablet vagy mobil helyett legalább válasszon olyan valódi e-könyvolvasót, aminek nincs háttérvilágítása. 

Forrás: Divany

Januári Filmajánló - Mozi Szombat - A visszatérő (The revenant)

A visszatérő megtörtént események alapján készült. Magával ragadó, hátborzongató film egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről. 

Hugh Glassra (Leonardo DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) szándékosan tagadja meg a segítséget és magára hagyja őt a kietlen, dermesztő rengetegben. Glass hihetetlen erőfeszítéssel dacol a természet és az ember kegyetlenségével. Őrületes kalandokat él túl, egymaga vág keresztül hegyen, erdőn, folyón és hómezőn, hogy bosszút álljon.

Forrás: Port

Űrkiállítás a Millenárison: a kamaszok imádni fogják

Űrrepülő, Darth Vader és Мир űrállomás, na meg egy csomó furcsaság- ezek fogadtak minket csütörtök reggel a sajtóbejárás alkalmával a Millenárison. Ugyanis ma nyílik meg a B csarnokban a Gateway to Space Nemzetközi Űrkiállítás, amelyről sugárzik, hogy amerikai modell alapján készült. A NASA és a US Space and Rocket Center utazó kiállítása számos európai nagyváros után landolt nálunk. 

Az alapgondolat az űrkutatás és az űrutazások bemutatása, a NASA tevékenysége a holdraszállástól napjainkig. A kiállítás infotainment jellegű, szinte mindenbe bele lehet ülni, ki lehet próbálni, meg lehet fogdosni, ha meg nem, akkor is menő fél méterről bámulni a Lunar Roving holdjárót, amiről persze kiderül, hogy csak makett, viszont a magyarok nélkül ez sem készülhetett volna el. Ezzel, és a kedves kezeslábasba öltöztetett lánykákkal vége is a lelkesedésünknek, felnőtteknek a wow élmény elmaradt.

Valahogy nem áll össze a kiállítás, ahogy a többiekkel egyeztetve kiderült, laikusoknak túl szakmai, hozzáértőknek túl kevés. Nincs koherencia, nincs egy vonalvezetés, hacsak az nem, hogy a szovjet űrkutatás úgy különül el az amerikaitól, mint anno a berlini fal. Vannak másolatok, amikről ordít a sufnituning, bár kétségtelenül imádnánk, ha 10 évesek lennénk, mert kicsi, menő, és lehet benne fotózkodni.

A kétnyelvű magyarázatok még a kamaszok számára sem igen érthetőek, kisebbekkel nem is érdemes kísérletezni, ugyanakkor azok, akik kenik vágják az űrről szóló információkat, szintén csalódni fognak. Mi például lelkesen mentünk egy labirintusban, ahol minden tök sötét volt, csak a led fények irányítottak, tapsikoltunk, hogy majd itt biztosan valami igen fantasztikus dologra bukkanunk, de nem, az út egy űrsikló szerű ablakhoz vezetett, ahol a földet nézhettük, messziről.

Persze nem rossz látvány ez se, de egyrészt nem exkluzív és ritka, másrészt valami bámulatosra számítottunk a szuper elsötétítés láttán, minimum a Hold stilizált talajára vagy valami hasonlóra. Ha már Hold, lehetett holdkőzetet taperolni, amit valószínűleg már több centi réteg ujj-zsír fed, de persze kevesen mondhatják el magukról, hogy holdkövet fogdostak, úgyhogy ezt mindenképp ki kell próbálni. A vitrinbe zárt kő mellett egy csomó oszlop áll, ahol mindent megtudhat az Apolló programról - ha beszél angolul.

Ami sokakat foglalkoztat, hogy mit esznek az űrhajósok, és hogyan mennek vécére. Ezt sem hallgatták el szemérmesen, hanem a szemünk elé tárják az űrvécét, amiben egy szippantyú igyekszik a székletet gyorsabban kiszívni, mint ahogy az űrhajós fenekéhez ér.

Az sajnos nem derült ki, miért van szükség speciálisan feldolgozott ételekre, és az ételek nevét sem fordították le magyarra, pedig elég szórakoztató ételek kerülnek az űrhajósok asztalára, nem is beszélve a Coca-cola automatáról.

Hasonlóan meghökkentő Darth Vader figurája a kiállítás közepén, a meglovagolandó Star Wars lázon kívül nincs rá magyarázat. Okés, hogy köze van az űrhöz, de akkor hol marad a Star Trek, vagy az űrgolyhók, vagy ezen az alapon a Galaxis útikalauz. Tudjuk be az amerikai koncepciónak, csakúgy mint az F18-as vadászgépes repülést, ami tényleg jó móka ha az ember szeret repülőset játszani.

De ez legalább kipróbálható, bár tuti hatalmas sorok lesznek előtte, pont úgy, mint a giroszkópot, amin forogva valaki biztosan hányni fog. Szintén jó játék a súlytalanságot modellező szerkezet is, már előre sajnáljuk azokat a dolgozókat, akik napi 8 órán tologatják majd a szerkezetet.

A kiállítás tehát szórakoztató, de akinek fogalma sincs az űrhajózásról, az ebből biztosan nem fogja megérteni, ha pedig hétvégén nézné meg, készüljön fel a tömegre, mert ki ne akarná egy űrsikló kabinjából irányítani a földre szállást?

Űrkiállítás

Millenáris B. épület

2016 január 15 - március 15

Nyitva tartás: 10:00 - 20:00 Jegyek: családi hétvégén (2+2 fő) - 9400 ft Felnőtt: 3600 ft gyerek 10 év fölött 2900 ft. Érdemes online megvenni a jegyet, mert biztosan nagy tömeg lesz.

Forrás: Divany - Kölyök

Téli könyvajánló 3. Disney Jégvarázs - Anna és Elza: Új történetek

Új, eddig még nem látott történetek gyűjteménye: 

Tartalmazza a 2015-ben készült Új barátunk a rénszarvas, Anna és Elza bálja, A trollgyerekek felügyelete, A tengeren át, Olaf tökéletes nyári napja meséket. Igazi karácsonyi ajándék minden Jégvarázsrajongónak!

Kellemes olvasást kívánok!

Forrás: bookline

English is Easy 24. Nézzünk angol nyelvű meséket angol felirattal!

A Youtube-on találtam ezeket az egyszerű és könnyen érthető meséket angol felirattal. Akár még mi felnőttek is tanulhatunk belőle a gyerkőcökkel együtt! Kellemes kikapcsolódást kívánok hozzá!

Így szerezzen segítséget, belegebedés helyett

Segítséget kérni nem egyszerű dolog, rögtönzött felmérésünk szerint legalább kétszer annyian vannak, akik inkább belegebednek, de ki nem ejtenék a szájukon, hogy légy szíves, mint ahány szülőnek ez simán megy. Anyaként, főleg állandóan felügyeletre szoruló kisgyerekekkel, pedig még drámaibb a helyzet, gyakorlatilag minden nélkülük töltött perc komoly szervezést igényel, ha nincs a közelben bármikor bevethető nagyszülő.

Megkértük a téma nagy szakértőjét, az előző cikkünkben szereplő Diát, (aki egyébként olyan, mint az ukrán maffia, mindenhol vannak kapcsolatai), hogy árulja el, hogy csinálja, hogy amikor csak akarja, ki tudja szervezni a gyerekei szállítását és felügyeletét. Természetesen nem volt kész válasza, alighanem a jelleméből fakad, hogy nem gond elfogadnia a segítséget, hosszas beszélgetés után azonban kikristályosodott, hogy honnan lehet meríteni, és hogyan kell ezt csinálni. 

Addig elég hamar eljutottunk, hogy csak megfelelő nyitottsággal fog menni a dolog, vagyis, ha pukkancsok vagyunk, könnyen összeveszünk másokkal, állandóan kifogásoljuk és kritizáljuk a dolgokat, vagy olyan iszonyatosan fontos, hogy a gyereknek két, tökéletes szimmetriában elhelyezkedő, fonott copfja legyen, és ettől egy tapodtat sem vagyunk hajlandók tágítani – hát úgy nem fog menni. Szükség van némi lazaságra és kompromisszumra, cserében a gyerekek remekül fognak szórakozni az új terepen, nekünk meg lesz egy csomó szabadidőnk. Pont annyi, amennyire szükségünk van. Jó esetben, egy kis mázlival.

És persze a gyerekeknek is jobb, ha az anyjuk nem gebed bele a szuperanyuságba, a minden percben rendelkezésre állásba. Ráadásul, ha abban nőnek fel a kölykök, hogy lehet, sőt kell is segítséget kérni, majd pedig viszonozni, máris megelőztük, hogy továbbörökítsük a bezzeganyuk lúzerségét, akik mindent megoldanak, de jobb nem belegondolni, hogy milyen áron. Szóval végső soron nekik teszünk szívességet, ajándékot adunk nekik azzal, hogy megtanítjuk őket a társadalomban élni – vélekedik Dia.

A befogható nagyszülők, családtagok persze nagy segítséget jelentenek, van, aki le is tudja így fedni a szabadidő igényét, de ha éppen nincs ilyen a közelben, akkor is van még egy csomó lehetőség, hacsak nem a puszta közepén, vagy egy barlangban lakunk. Természetesen itt csak a valóban segítségnek számító, ingyenes megoldásokra adunk tippeket, a pénzért megvásárolhatóakat mindenki el tudja képzelni magától is.

1. Szomszédok

Kézenfekvő megoldás, nyitott embereknél magától értetődően működik. „A házunkban hárman is ugyanabban a hónapban szültünk, így azonnal összebarátkoztunk, egy percig sem voltunk magányos kismamák. Nem volt gond, ha el kellett ugrani valamelyikünknek valahová, mindig volt kire bízni a babát egy fél órára-órára. Mondjuk, ha télen el kellett menni a boltba valamiért, akkor nem kellett fölöltöztetni a babát, hanem csak átvittem a szomszédba, és persze a barátnőmet is megkérdeztem, hogy hozzak-e neki valamit. Ha nem volt szüksége semmire, egy szelet csoki akkor is beesett neki a kosárba. És persze viszont is működött” – mesélte Dia.

Természetesen nemcsak a kisgyerekesek jöhetnek szóba, hanem azok az idősebb szomszédok is, akik magányosak, vagy szereik a gyerekeket, a családjuk pedig távol él. Egy kis beszélgetés, közös teázgatás csodát tesz, és máris indulhat a kölcsönös segítség: ő vigyáz a gyerekre, mi pedig cserében például kikeresünk neki mindenféle információt a neten. Mindenki azt adja, amije van, ez ilyen egyszerű.

2. Csoporttársak, osztálytársak szülei

A gyermekintézmények öltözői egyúttal hatalmas traccspartik helyszínei is, miért ne jutnánk tovább a felületes társalgásnál? Különösen, ha a gyerekek egyébként is bírják egymást. Indulhat például úgy az együttműködés, hogy meghívjuk őket hozzánk játszani, először együtt az anyát és a gyereket, és innen már csak egy lépés, hogy szükség esetén, ha mondjuk, nem érünk oda, megkérjük egymást, hogy a mi gyerekünket is hozza el az oviból a sajátjával együtt. Ez például a közös programokkal, sporttal, színjátszókörrel is működik: minek menjen oda az összes szülő, amikor egy is el tudja juttatni a kölköket a rendeltetési helyre?

3. Távolabbi rokonok

Szintén nulla forintos megoldás, hogy felvesszük a kapcsolatot egy idősebb, távoli rokonnal, akire nem is gondolnánk, ám akinek, szerencsénkre, sok szabadideje van. Át fog látni a szitán, hogy mit akarunk, vagy előbb-utóbb úgyis előrukkolunk vele, úgyhogy nem érdemes hülyére venni, és úgy tenni, mintha hirtelen, 30 év után elkezdenénk olthatatlanul érdeklődni iránta. Szóval csak tisztelettel. Szerencsére a legtöbb családban vannak mindenféle családi összejövetelek (esküvő, keresztelő, temetés, hogy mást ne mondjunk), ahol a vér szava elég hangosan pereg, itt érdemes ezeket a kapcsolatokat elkezdeni ápolni. A későbbiekben már úgy működik a dolog, mint az idősebb szomszéddal: találjuk meg, hogy miben tudunk neki mi segíteni, és akkor, ha mázlink van, ez egy gyönyörű barátság kezdete lehet. És egy csomó történetet/pletykát is megtudhatunk a családunkról, amiket eddig még nem hallottunk. 

4. A gyerektelen barátok

A helyzet az, hogy a gyerektelen barátok éppen akkor érnek rá vigyázni a gyerekekre, amikor mi elhúzhatunk kettesben, apával az estébe/éjszakába. Szélessáv van, használhatja a laptopunkat, csak lépegessünk ki előbb a fiókokból. A jobb fejek, vagy közelebbi barátok le is fektethetik a gyereket, nyilván minden anya meg tudja ítélni, hogy ez szerencsés megoldás-e, vagy inkább csak akkor hagyjuk ott őket, amikor már alszanak a kölkök. Érdemes próbálkozni, a jó fej emberek szeretnek segíteni. És hát a barátaink természetesen jó fejek, különben nem lennének a barátaink. Logikus. Akik pedig kikoptak, azok nem véletlen koptak ki. Ha az összes barátunk kikopott, akkor érdemes felvenni a kesztyűt, és tenni ellene, mielőtt végleg elszeparálódunk itt a nagy szuperanyuságban.

5. Barterkapcsolatok

Tulajdonképpen bárki berántható egy ilyenre, akiben 1. megbízunk, 2. a gyerek elfogadja, 3. ha van valamink, ami a másiknak kell. Például legépeljük a szakdolgozatát, angolórát adunk neki, vagy megtanítjuk horgolni. Fő a kreativitás!

Forrás: Divany