Ha új év, akkor általában "megfogadunk" vagy eltervezünk valamit. Ilyen lehet a tanulás is, de sokszor anyagi okok miatt ez meghiúsul. Mikor rábukkantam erre a cikkre, nagyon megörültem, mivel sok ingyenes lehetőségre hívja fel a figyelmet. Jó böngészést, és jó tanulást mindenkinek az új esztendőben!
Íme a cikk:
"A munka, tanulás, szakmai fejlődés kérdését már többször érintettem a blogon. Szó volt arról, hogy mikor vagyok jó anya: ha dolgozom vagy sem. Írtam arról, hogy hogyan tudom a kapcsolatot tartani a szakmámmal és volt egy bejegyzésem arról is, hogy meddig érdemes képeznünk magunkat.
Bevallom, én magam tanulás mániás vagyok és szerintem ilyen is maradok. J Azt azonban valóban fontosnak tartom, hogy a megtanult elméleti és gyakorlati tudást hasznosítani kell, vagyis nem elég megtanulni, ki kell próbálni mindazt a gyakorlatban is.
A mai bejegyzésben bemutatok nektek több olyan oldalt, ahol remek ingyenes ONLINE kurzusokat, képzéseket találhattok. Ez különösen fontos a külföldön élőknek, hiszen nem biztos hogy a jelenlegi tartózkodási helyeden találsz magadnak árban, szakmailag, nyelvileg megfelelő kurzusokat.
Azzal nem mondok újdonságot, hogy az igazán jó képzések, kurzusok NEM magyar nyelven vannak. Olyanokat is lehet találni, azonban a legtöbb magyar nyelvű ingyenes online kurzus valamilyen fizetős terméknek a „csalija”, önmagában viszonylag kevés információt tartalmaz. Nem akarom ezeket sem „leírni” végleg, sok ilyet találhattok a következő oldalakon:
Vagy egyszerűen csak keressetek rá a google-ban az ingyenes online tanfolyam + a titeket érdeklő témára.
A mai cikkben sokkal inkább az angol-, illetve valamennyire a német nyelvű kurzusokat szeretném felsorolni. Az amerikai egyetemek közül egyre több indít érdekes, több hetes képzéseket, vagy oszt meg teljes kurzus anyagokat és tesz fel előadásokat az internetre. Vannak olyan képzések, ahol valamiféle képesítést is lehet szerezni, ha teljesíti az ember a kurzus követelményeit. Ez kiváló lehetőség szakmai fejlődésre, új szakmával való ismerkedésre, nyelvtanulásra és nem utolsó sorban az agyunk karbantartására. J
Németül sokkal szegényesebb a kínálat, de van néhány oldal, ahol érdemes böngészni.
Mivel a blog olvasói közül legtöbben külföldön élnek vagy külföldre szeretnének költözni, ezért a nyelvtanulás, nyelvgyakorlás amúgy is a fókuszban áll. Ez csak egy plusz lehetőség, amivel még képezhetjük is magunkat.
A nyelvtudás fejlesztése az első lépés természetesen. Erre néhány oldal például:
- http://livemocha.com/– Nyelvgyakorló oldal, ahol anyanyelviekkel gyakorolhatsz és ingyenes kurzusokra iratkozhatsz be.
- http://lang-8.com/– Anyanyelviek korrigálják az általad írottakat.
- http://www.conversationexchange.com/– Anyanyelviekkel gyakorolhatod a beszédet.
- http://universitiesandcolleges.org/blog/language-learning-resources/– Nyelvtanulási források nagyon hasznos gyűjteménye.
- http://www.openculture.com/freelanguagelessons– Ingyenes online nyelvtanfolyamok.
- http://www.bbc.co.uk/worldservice/learningenglish/– Angol nyelvgyakorlás.
- http://www.lehrer-online.de/daf.php– Német nyelvgyakorlás.
Angol nyelvű ingyenes kurzusok, előadások:
- https://www.coursera.org/– A biológiától az informatikán át a közgazdaságtanig számos ingyenes kurzusra lehet feliratkozni, amit a legnagyobb amerikai egyetemek előadói tartanak. A kurzusok adott időpontban indulnak.
- http://alison.com/– Ingyenes online kurzusok és papírt adó képzések számtalan területen.
- https://www.udacity.com/ – Ingyenes online kurzusok üzleti és műszaki témában.
- http://venture-lab.org/ – Kurzusok a Stanford professzoraival.
- https://www.udemy.com – Ingyenes és fizetős kurzusok.
- http://openlearn.open.ac.uk/– Több, mint 600 online kurzus különböző témákban.
- http://education-portal.com/articles/Universities_with_the_Best_Free_Online_Courses.html– Egy oldalon összegyűjtve 10 egyetem ingyenes képzései.
- http://www.openculture.com/freeonlinecourses– 500 ingyenes online kurzus szintén neves előadókkal.
- http://ocw.mit.edu/index.htm– Massachusetts-i Egyetem Technológiai Intézet oldaláról ingyen letölthető anyagok NEM CSAK műszaki témában.
- https://www.edx.org/ – Harvard és Massachusetts Egyetem ingyenes kurzusai összegyűjtve.
- http://oyc.yale.edu/– Yale egyetem kurzusai.
- http://www.youtube.com/user/StanfordUniversity– Stanford kurzusai a Youtube-on.
- http://www.youtube.com/ucberkeley– Berkeley kurzusai a Youtube-on.
- http://www.youtube.com/user/YaleUniversity– Yale kurzusai a Youtube-on.
- http://www.uopeople.orgUniversity of the People Eddig ingyenes, végzettséget adó egyetem volt. Az idei tanévtől van 50 dolláros jelentkezési és 100 dolláros vizsgadíj. Lehet azonban ösztöndíjra pályázni. Ösztöndíj nélkül kb. 3600 dollár egy bachelor képzés mindent beleszámolva. A tananyagokat ingyen biztosítják.
Német nyelvű ingyenes kurzusok, előadások:
Németül sokkal szegényesebb a kínálat, de íme:
- http://www.e-learning-suche.de/ – Különféle témákban letölthető anyagok. Nem nagy egyetemek képzései, ezért a minőségben elég nagy szórás lehet.
- http://online-lernen.levrai.de/ – Angol-, német nyelvtanfolyamok, álláskeresési kurzusok.
- http://www.elevio.de – Rövid német nyelvű kurzusok több témában, nem mennek mélyre, inkább a magyar „csalikhoz” hasonlítanak. Reklám lehetőség cégeknek.
- http://www.mindpicnic.de– Német nyelvű kurzusok több témában.
- http://www.aww.uni-hamburg.de Online / E learning kurzusok a Hamburgi Egyetemen. Ezekl fizetősek, kb. 1500 EUR egy képzés.
A teljesség igénye nélkül ez volt az ízelítő az online lehetőségekből. Úgy tűnik, hogy a tanulásnak most már sem a földrajzi helyünk, sem pedig az anyagi lehetőségeink nem szabnak határt.
Ha valakinek még vannak érdekes online kurzus ötletei, akár más nyelveken is, kérem ossza meg velünk kommentben.
Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess minket a Facebook-on is.
Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE."
Forrás: nokkulfoldon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése