Kiskorunkban eldől, hogyan tudunk szeretni

Amikor csütörtök este hosszú, kígyózó sorokat látunk a Kazinczy utcán, nem feltétlenül az ugrik be, hogy biztosan egy híres pszichoanalitikus elméletalkotó tart ma előadást az ELTÉ-n, pedig ezúttal erről volt szó: az Áttétel Fókuszú Pszichoterápia képzés szervezői Otto F. Kernberget hívták meg előadást tartani.

A nyilvános előadás végül annyi érdeklődőt vonzott, hogy új helyszínt kellett választani, majd egy plusz termet megnyitni, és így is több mint egy órával az előadás előtt már hosszú sorok álltak az utcán a belépőjegyért. Őszintén tartottunk a H&M tervezői kollekcióit kísérőkhöz hasonló jelenetektől, amikor majd élemedett korú analitikusasszonyok kapnak hajba az utcán hipsztersálas pszichológushallgatókkal, hogy közelebbről hallgathassák, hogyan kell szeretni – de szerencsére a résztvevők szakmájukhoz méltó higgadtsággal viselkedtek.

Kernberg szerint az érett szeretet-kapcsolat, magyarul a jó párkapcsolat bonyolult téma és mindenkit érint, vagy legalábbis érintenie kellene. Mi nem tudjuk, hány embert érint valójában, de az biztos, hogy sokakat érdekel.

De hogyan kell szeretni?

Kernberg már az előadás első mondataiban figyelmeztet, hogy majd helyén kezeljük mondandóját. Hiszen ha arról beszélünk, ami ideális, akkor nagy a veszélye, hogy csak elszomorodunk, hogy mi nem tartunk itt. Ezért figyelmeztet arra, hogy ő csupán egy elméleti modellt vázol fel és nem kívánja a tökéletesség receptjét megadni. Kár.

Otto F. Kernberg pedig biztos tudja: első feleségével több, mint ötven évet élt le, annak haláláig, második házassága pedig jelenleg is tart. Emellett a professzor a múlt századi és a kortárs pszichoanalízis kiemelkedő alakja, nevéhez számos elméleti és gyakorlati újítás fűződik, többek között a tárgykapcsolat-elmélet továbbgondolása, a határeseti (borderline) személyiség terápiájának fejlesztése, a nárcizmus elméleteinek gazdagítása, valamint az áttétel-fókuszú pszichoterápia kidolgozása.

Három kérdést teszünk fel, az első a szex

Hogy képesek vagyunk-e érett szeretetkapcsolatot fenntartani, ez három, elsőre egyszerűnek hangzó kérdés megválaszolása során máris kiderül.

Kicsit talán meglepő, de Kernberg nem kertel: rögtön az első kérdés a szex. Azaz, hogy hogyan működik a pár tagjainál a szexuális fantáziálás, a fantáziákat meg lehet-e osztani egymással, meg lehet-e élni, amire vágyunk, lehet-e tudni, hogy a párunk mire vágyik és meg merjük-e mondani neki, hogy mi mire vágyunk. A szakember hangsúlyozza, hogy nem egy női magazin-szintű napi hatszor együtt-elélvezős ideált képzel el: a jó szexuális élet során is vannak ingadozások, vannak rosszabb időszakok, jobb és rosszabb találkozások, azaz van, amikor nem akarjuk és van, amikor épp nem esett jól, de a lényeg a dologhoz kapcsolódó szabadság és biztonság: a lényeg, hogy ez a kettő meglegyen.

Szeretet > düh és bizonytalanság

A második kérdés, hogy képes-e a pár érett tárgykapcsolatokat működtetni. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy szeretik egymást, de képesek egymáson bosszankodni, haragudni; vannak konfliktusok, de elviselik azok mélységét és azok nem teszik tönkre a kapcsolatot, hanem kibírhatóak. A problémákról képesek nyitottan beszélni és kíváncsiak a másik véleményére is – nagyon egyszerűen hangzik, de azért nem minden családi veszekedés pont ilyen. Fontos továbbá, hogy a pár képes legyen gazdagítani egymást, mondjuk eltérő érdeklődési területeikkel és hogy folyamatosan, mindvégig jelen legyen egyfajta csodálat és hála a másik fél irányába.

Az érett tárgykapcsolatok körébe tartozik az is, hogy a pár tagjai képesek legyenek elviselni a fizikai vagy szimbolikus elválást, magyarul, kibírják, ha az egyik elutazik egy időre, vagy ha olyan hobbiba kezd, ami a másikat annyira nem érdekli. A jó kapcsolat titka nem az, hogy minden hétvégén együtt vasútmodellezzünk, hanem, hogy kibírjuk, ha a párunk ezt csinálja, mi meg mást. A cél itt sem az örök lebegés rózsaszín felhőkön, hanem az, hogy a pár képes legyen elviselni az ambivalenciát, és hogy a szükségszerűen felbukkanó haragnál, bizonytalanságnál erősebb legyen a szeretet. Kernberg ugyanakkor kiemeli, hogy bár az irodalomban és a laikus pszichológiában a házasság sokszor folytonos hatalmi harcként ábrázolódik, az nincs rendben: ha krónikus hatalmi harc megy, az valamilyen patológiát, pszichés zavart vagy kapcsolati zavart jelent, semmiképpen sem normális követendő példa.

Az se baj, ha egyetértünk pár dologban

A harmadik fő kérdés, hogy megvan-e a pár két tagja között egy szükséges szintű értékrendi egybeesés. Ez azt jelenti, hogy a pár nagyjából egyetértésre tud jutni abban, hogy milyen politikai nézeteket vallanak, nagyjából egyetértenek a vallást és a többi emberhez való viszonyulást illetően, nem beszélve a gyereknevelésről és úgy általában az élet értelméről. Természetesen nem kell ugyanazt gondolni, ráadásul ezek a beállítódások életünk során is változhatnak – csupán el kell tudni fogadni a különbözőségeket. Ami annál könnyebb, minél kevesebb van: iszonyatos ideológiai szakadékokat még a legjobb szexért cserébe is nehéz évtizedekig áthidalni.

Kernberg szemlátomást hisz a szerelemben: azt mondja, a szenvedélyesség nem a kamaszkor privilégiuma, és közel a kilencvenhez, ő már csak tudja. A szenvedély szerinte egy lehetőség, egy, a kapcsolatban benne lévő potenciál, ami néha feléled, máskor háttérbe szorul, de nem alszik ki, azaz korszerű fűtéstechnikai hasonlattal élve: ideális esetben folyamatosan ég az őrláng. Ez azt jelenti, hogy egy jó kapcsolatban az embernek mindig lehetősége van a partnerét ideálisnak látni: és ez nem idealizálást jelent, vagyis nem áhítattal rajongani kell érte, hiszen az múlandó. Jobb, ha azt érezzük, hogy az, amit a párom adni tud, az az, amit én egy kapcsolattól várok.

De mi köze ennek a csecsemőkorunkhoz?

Ha Ön azt hitte, mindez csupán attól függ, megtaláltuk-e a megfelelő embert, és Kernberg nyilván csupán mázlista a maga szenvedélyes házasságban leélt 53+7 évével, akkor legalábbis részben téved. Az igazit persze meg kell találni, de ennél is fontosabb, hogy mi magunk képesek vagyunk-e a fent említett érett szeretetkapcsolatra, ez pedig nagyban függ csecsemő- és kisgyerekkori élményeinktől.

Az emberi motivációs rendszerekről, vagyis azokról az agyi struktúrákról és működésmódokról, amelyek vágyainkat, cselekedeteinket mozgatják, már egész sokat tud a tudomány. Megpróbáljuk mindezt egyszerűen és röviden összefoglalni. Léteznek pozitív motivációk, amelyek arra indítanak, hogy valamit kövessünk, valami felé induljunk – ilyen a kötődési motiváció (szeretünk valakivel megnyugtató, bizalmas, biztonságot nyújtó kapcsolatban lenni), az erotikus motiváció (a pszichoanalitikusok ez alatt tágabban nagyjából minden testi örömöt értenek) és a játékkapcsolat motivációja (csecsemőkorban a közös játék, később a szociális kapcsolatok motivációja, vagyis ezért szeretünk beülni sörözni a haverokkal).

A negatív motivációk Kernberg rendszerében a veszéllyel kapcsolatos félelem vagy harag, azaz menekülés vagy támadás, másrészt az elválással, elszakítottsággal kapcsolatos indíttatások - ezeket értelemszerűen kerülni igyekszünk.

Mivel ezek a rendszerek veleszületettek, már csecsemőkorunkban jelen vannak, ilyenkor pedig elsősorban anyánk az, aki a különféle motivációink alfája és omegája. Azaz pár hónaposan tőle kapjuk a testi örömöket (a babának ez a szoptatás és a bőrkontaktus), a biztonságot, vele játszunk, de adott esetben tőle félünk, rá haragszunk, és tőle nem akarunk elválni. Vagyis a csecsemő kis fejében a pozitív és negatív motivációk egyszerre vannak jelen, összekeverednek.

Lehet egyszerre szeretni és szexelni?

A felnőttkori kötődés és erotikus motiváció alapjait az anyai gondozás erotikus mozzanatai alapozzák meg. A csecsemőkort elhagyva azonban fiúk és lányok esetében kissé különbözik a fejlődés. A kisfiúknak ugyanis a fejlődés egy pontján meg kell küzdeniük azzal, hogy az anyával kapcsolatos erotikus motivációkra hatalmas tiltás vonatkozik. Vagyis egy ideig anyától kapta a kisfiú a testi örömöket, aztán meg kiderül, hogy kb. bármelyik nőtől kaphat felnőve testi örömöket, kivéve anyától. Az analitikus szerint a kisfiúknak nehéz megőrizni az erotikus potenciált ezzel a tudattalan tiltással szemben, vagyis nehéz nekik kibogozni, hogy akkor mire szabad vágyni és mire nem. Lányoknál ez a komplikáció nincs meg: nekik nem kell átélniük az erotikus motiváció tiltását a közeli kapcsolatban. Csecsemőkorban ugyanis ők is az anyától kapnak testi örömöket, de később az apával kapcsolatos testi örömök kerülnek tudattalan tiltás alá.

Kernberg szerint a fenti bonyodalmaknak köszönhető, hogy kamaszkorban a fiúk jobban vágynak olyan testi kapcsolatra, amihez nem társul intim, közeli, érzelmi kapcsolat. Hiszen épp csak túl vannak rajta, hogy az anyával való intim, közeli kapcsolat nem fér meg a testi örömökkel, hogy ezt a kettőt szét kell választani. Ideális esetben ezt a kamaszkor után kinövik és képesek lesznek egyszerre szeretni és szexelni. Ha minden jól megy. A lányoknál nincs ilyen gond, ők normál fejlődés esetén kamaszkorban is és később is képesek (vagy legalábbis a fiúknál képesebbek) a szexet és a szeretetet ugyanabban a kapcsolatban megtalálni.

Még mindig az anyánk

Mivel a csecsemőkori testi örömöket és közeli érzelmi kapcsolatot alapesetben anyánktól kapjuk, így az anyával való kapcsolat frusztrálódásai rengeteg haragot váltanak ki a gyerekből – például ha anya bántalmaz vagy elhanyagol. Ha ez a gyerek fiú, akkor előfordulhat, hogy felnőve tudattalan gyűlölettel viseltetik a nők iránt és képtelen velük valódi, mély kapcsolatokat kialakítani. Gyakran nagy, romantikus szerelmekbe esnek ezek a férfiak, amit aztán kiábrándulás és unalom követ, míg bele nem szeretnek valaki másba, és így tovább.

Ha a gyerek lány, akkor nem fog tudni azonosulni a gyűlölt anyával, vagy pedig azonosul vele, de akkor meg a szerető, kedves női figurákkal nem tud azonosulni majd. Így felnőve vagy teljesen elfordul a női mintázattól és a női szerepektől, vagy szadomazochisztikus kapcsolatokra lesz hajlamos.

Anyánkkal kapcsolatban persze mindig akadnak frusztrációk, ez az élet rendje. Ideális esetben ezek nem hatalmasak és nem uralkodnak el az egész kapcsolaton, így a gyerek megtanulja, hogy ugyanarra az emberre lehet haragudni és szeretni is; és felnőve is képes lesz másokat pozitív és negatív tulajdonságaikkal együtt, integráltan látni.

És még néhány háromszög

Kernberg szerint a csecsemőkor után még egy lélektanilag nehéz helyzet van a gyerek életében, ami kihat későbbi párkapcsolataira, ez pedig az ödipális helyzet. Nem kell egyből mélylélektani teóriákra gondolni, elég, ha látjuk, hogy ahol három ember van –apa, anya, gyerek – ott mindig fennáll a veszélye, hogy kettő közel kerül egymáshoz, a harmadik pedig kiszorul. Minden gyereknek alapvető élménye, hogy szeretett anyja (vagy apja) néha „lelép” apával (vagy anyával), például egy ágyban alszik vele, neadjisten kettesben elmennek vacsorázni, vagy csak olyan dolgokról beszélgetnek, amit a gyerek nem ért. A gyerekben ezért folyamatosan jelen van a félelem, hogy ne ő legyen a felesleges harmadik, aki kiszorul a kapcsolatból. Ha a családtagok között egyébként jó a kapcsolat (apa és anya között is), akkor a háromszög nagyjából kiegyensúlyozott és a gyerekek lelki sérülés nélkül megtanulják, hogyan lehet valaki egyszerre valakinek az anyukája és másvalakinek a felesége is.

Ha ez nem megy, akkor viszont előfordul, hogy felnőve a gyermek tudattalanul bosszút áll az ödipális sérelmekért. Például két szeretőt tart, ezzel bebiztosítva magát, hogy ne ő legyen a felesleges harmadik, hiszen ő van „középen”. Vagy felnőve állandóan attól fog félni, hogy őt elhagyják, mert akad egy rivális, aki jobb nála. Kernberg szerint az életünk során egyébként is állandóan hatalmas a kísértés a hűtlenségre, ha pedig emellett még a gyerekkori háromszög-helyzetek is rosszul sültek el, akkor még nagyobb.

A csecsemőkori és kisgyermekkori élményeink tehát számos ponton befolyásolhatják, hogy hogyan működünk felnőtt kapcsolatainkban. Lehet, hogy csecsemőkorunkban anyánk depressziós volt, vagy betegség miatt kórházba került, és a csecsemő fejében így összekeveredett az intimitás és az elhagyatás élménye. Lehet, hogy az ödipális háromszög-helyzet megélése során romlott el valami, például elkényeztetett, önző apánk nem tudott felnőni az apaszerephez, ehelyett versengett velünk anya figyelméért, így a kisgyermek felnőve, tudattalanul ismételve a helyzetet, szeretőt tart vagy szeretői pozícióba kerül. A fenti nehézségek kibogozása analitikus pszichoterápia feladata, Kernberg pedig ebben a tekintetben nagyon optimista: szerinte az érett szeretet-kapcsolat nem privilégium.

Forrás: divany.hu

Igenis jót tesz, ha sokat van a gyerek kezében a tablet

Örök kérdés, hogy mikor cselekszik a szülő a gyerek hasznára? Ha a kezébe adja a tabletet és hagyja, hogy azzal üsse el az időt, vagy ha eltiltja mindentől, ami digitális, és marad a képeskönyv nézegetés, közös társasjátékozás, gyurmázás és színezgetés.

A válasz pedig az, hogy mindkét esetben, és egyik esetben sem. Trine Falbe tanár és UX tanácsadó segített nekünk a kérdéskör megértésében.

A Ustream és a Prezi szervezett egy non-profit nemzetközi konferenciát, ahol az UX részlegben két napon keresztül váltották egymást az előadók. A konferencia arról szólt, hogyan lehet olyan termékeket fejleszteni és tervezni, amik sikeresek lesznek, és a felhasználók is imádni fogják.

Trine Falbe előadásában pedig arra kereste a választ, hogy milyen fejlesztések és digitális tartalmak azok, amelyet a legfiatalabb felhasználók keresnek, vagyis hogyan tudnak a fejlesztők olyan programokat és applikációkat fejleszteni, amiről nem csak a felnőttek gondolják úgy, hogy világmegváltóak, de a gyerekek is használni tudják, sőt élvezik is. Mert a tapasztalatok szerint ez a kettő nem mindig fedi egymást, és addig nem is fogja, amíg a webdizájnerek, fejlesztők és az adott oldal ötletgazdái meg nem tanulják, hogyan kell gyerekbarát módon dolgozniuk, ha a projektjük úgy kívánja. 

Mit csinál egy UX designer? 

A UX, az angol User Expreince rövidítése, jelentése felhasználói élmény. Az  UX designer munkája akkor kezdődik igazán, mikor egy weblap éles lesz, bár  az előkészítési folyamatban is részt vesz. Ő az, aki ellenőrzi, hogy a megvalósított koncepció mennyire működőképes. A UX-es nyomon követi, hogy a felhasználók mennyi időt töltenek az oldalon, hova kattintanak legtöbbet, vagy épp hol hagyják el legtöbben az oldalt. Az így szerzett információk alapján fejlesztési javaslatokat tesz.

_Forrás

Szülők vs gyerekek

Falbe azzal az alapigazsággal indította előadását, hogy a webdizájnerek és a weblapok megálmodói, valamit a gyerekek mint felhasználók olyannyira más generáció, hogy másképpen is szocializálódtak. A felnőttek és a szülők ugyanis alapvetően egy analóg világban nőttek fel és türelmesek ha várni kell egy infóra, míg a gyerekek nem emlékeznek az internet előtti korra, vagy arra, hogy a betárcsázós időszakban percekig kellett várni, hogy egy oldal betöltsön. A gyerekek, ha várni kell, inkább mást csinálnak helyette.

Mit szeretnek a gyerekek?

A kutatásában 7-12 évesek internetezési szokásait figyelte meg. A 7 évnél fiatalabb gyerekek általában applikációkat használnak tableteken. Javarészt amiatt, mert a szülők úgy gondolják ezzel nem tudnak olyan nagy kárt tenni és vírusokat letölteni, ráadásul attól függetlenül, hogy még nem tudnak papírra ceruzával egyenes vonalat rajzolni, a tabletet képernyőzárát simán feloldják, sőt a 6 évesek már az egeret is tudják használni.

A 7 évnél idősebb gyerekek azonban már elkezdenek weblapokat nézegetni és ekkor hatalmas veszélynek teszik ki magukat és a készülékeket. Falbe elmondta, hogy egyszerűen nem fair az a gyerekekkel szemben, hogy úgy kapnak reklámokat, hogy nem is tudnak róla. Gondoljon csak arra, mikor legutoljára valamit le akart tölteni, és egy nagy zöld gomb villogott, Download felirattal. Egy gyerek biztosan arra fog kattintani, holott az esetek többségében vagy valamilyen rosszindulatú vírust tölt le, vagy csak szimplán kap egy csomó reklámot, amit végig kell néznie, ha tovább akar lépni. 

Mi hat a gyerekekre? 

A gyerekek - különösen az írni, olvasni nem tudók - az egyszerűséget keresik. Minél több kép, kevés szöveg és sok gomb. Modelleket keresnek később is, és ugyanazokat a mintákat. Például ha egyszer rájönnek, hogy a Youtube-on melyik a lejátszó gomb, akkor később más oldalakon is a kis háromszöget fogják keresni.

A gyerekek már egészen kiskoruktól sok mindent értenek, amíg nem tanulnak meg beszélni, alternatív módon közlik, hogy mit akarnak. Ugyanez jellemző a digitális kommunikációjukra is. Még azok a gyerekek is jól eltájékozódnak weblapokon is, akik nem tudnak olvasni, mert egyszerűen az elhelyezkedésre, a vizuális élményekre építenek.  Ezért fontos lenne például arra odafigyelni a fejlesztőknek, hogy egy új arculat vagy designváltás esetén a főbb menüpontok elhelyezkedése és sorrendje változatlan maradjon. 

Milyen egy jól felépített, gyerekeknek szóló oldal?

Fontos, hogy amennyiben be kell lépni az oldalra, azt egy a szokványosnál nagyobb belépőfelületen tudjon a gyerek bejelentkezni, mert a motorikus képességeik még 10 éves korukban sem annyira fejlettek, hogy egy nagyon apró felületen gyorsan be tudjanak jelentkezni. Több legyen a kép, mint a link. Ehhez Falbe az Y8.com példáját hozta, ami felnőtt szemmel nézve nem túl szép, viszont a gyerekek pont azt szeretik benne, hogy elég a képre kattintani, és már játszhatnak is. nem kell semmi absztrakt, semmi elvont, csak ikonok és képek.

A Youtube nagyon befolyásolja, hogy a gyerekek milyen ikonokat ismernek fel, de például a National Geographic oldala is jó példa arra, hogyan lehet kevés szöveggel, sok képpel és egyszerű navigációval eljuttatni a gyerekekhez az üzenetet. Az is jó megoldás lehet, hogy kisgyerekeknek szóló oldal esetén a weblap megálmodói gondoljanak arra, hogy olvasás híján csak hangos tájékoztatásra tudnak támaszkodni a gyerekek. Ezek viszont ne legyen nagyon hosszúak, mert hamar megtanulják és egy idő után unalmassá válik.  

A gyerekek szeretnek együtt játszani. Falbe a kutatásai során azt figyelte meg, hogy a gyerekek szívesen ülnek egymás mellé mikor játszanak, nézik egymás játékát, vagy együtt csinálnak mindent. Ezért fontos, hogy a weblapok és alkalmazások is támogassák ezt. 

A szülő akkor követi el a legnagyobb hibát, ha nem engedi a digitális világba a gyerekét

Sokan vallják azt, hogy a gyereknek nem tesznek jót a számítógépes játékok, és kizárólag rossz szülők adnak tabletet a gyerek kezébe, hogy addig is csendben legyen, amíg játszik. Pedig a legrosszabb megoldás, amit csak tehet, ha teljesen eltiltja a gyereket a digitális világot.

Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a digitális bennszülött is lehet ugyanakkor digitális analfabéta. A környezet, amelyben felnövünk, nem teszi a gyerekeket automatikusan digitális írástudóvá, az, hogy valaki képes egy tableten appokat nyomogatni, miközben tíz évesen nem tudja, mi az az internet, manapság már nagyon kevés, és nagyon veszélyes is.

Az előadás után beszélgettünk Falbe-val, aki elmondta, hogy a gyerekek nagyon sokat fejlődnek játék közben. A motorikus képességeik is fejlődnek. "Kisebb gyerekek esetében a szülők határozzák meg milyen applikációkat tölt le a gyerek és mivel foglalatoskodik. Aztán ha idősebb lesz, nyugodtan üljön oda mellé a szülő, és nézze meg, mit csinál. Attól, hogy a tabletet vagy a laptopot nyomogatja, egyáltalán nem biztos, hogy nem olyannal foglalkozik, amiből tanulhat" - mondta Falbe.

A legfontosabb, hogy a gyerek nyugodtan forduljon a szülőhöz, ha bármilyen problémája van és kérdezzen. Nincs ez másképpen a digitális világban sem. "Tanítsa meg gyermekét arra, hogy kérdezzen mielőtt le akar tölteni valamit, kérdezzen, ha regisztrálni akar, és akkor is, ha nem tudja mire nyomjon, mikor felugrik az ablak. A szülő pedig mutassa meg neki, hogy ilyenkor mit csináljon, és ne kapja ki a kezéből a készüléket, és csinálja meg helyette" - mondta Falbe, aki szerint az egyetlen titok, hogy meg kell találni az egészséges egyensúlyt a digitális és a valódi világ között.

Ha pedig a szülő úgy érzi, hogy túl sokat játszik a gyereke, akkor csökkentse az erre szánt időt, de ne tiltsa el tőle teljesen. A gyerek kimarad és lemarad, ha nem vehet részt a digitális világban. Kimarad élményekből, nem tanulja meg, hol és hogyan juthat információkhoz, bármi is érdekli a világban, és a szocializálódás is nehezebben megy majd az iskolában, hiszen ha a többiek játszanak, ő pedig nem, akkor nem tud miről beszélgetni. 

A játékkal sincs semmi gond, sőt!

"Egy mentálisan és pszichésen ép gyerek pontosan tisztában van, hogy a játék az nem valóság. Több kutatás is bebizonyította, hogy nem lesznek agresszívebbek a gyerekek attól, ha játszanak. Ezt mindig más váltja ki, nem a játék" - válaszolta Falbe arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, mikor az agresszió miatt tiltják a gyerekeket a játékoktól. A játékoknak is ugyanúgy van életkori besorolása mint a filmeknek.

A 4 éves gyerekkel sem néz senki véres horrort, ugyanígy azt is meg kell válogatni, hogy milyen játékokkal játszhat a gyerek, de ez a szülő dolga és felelőssége. "Minecraft!" - vágta rá azonnal, mikor azt kérdeztük, hogy melyik az a játék, amit ő javasol a gyerekeknek. "Egyszerű a grafikája, viszont nagyon sokat lehet belőle tanulni. A gyerekeim is ezzel játszanak, és először én is azt hittem, hogy ugyanolyan játék, mint a többi. De aztán mikor vacsora közben arról beszélgettek, hogyan készül az arany, vagy mi kell, ahhoz, hogy fémeket öntsenek, vagy ne menjen tönkre a veteményesük, akkor jöttem rá, hogy ez ennél sokkal több. Nyugodt szívvel ajánlom, mert rengeteget tanulhat belőle a természeti elemekről, állattartásról, földművelésről és még az építészetről, barkácsolásról is, miközben a térbeli koordinációjuk és tájékozódási képességük is fejlődik" - javasolta Falbe. 

Mi az a Mincecraft és honnan lehet beszerezni?

A Minecraft egy építkezős játék, gyakorlatilag a digitális lego. A játékmenet során a játékosok különböző típusú blokkok lehelyezésével és széttörésével szinte bármit létrehozhatnak egy háromdimenziós környezetben. Ebben a környezetben a játékosok kreatívan építhetnek építményeket, alkotásokat, többjátékos szervereken és egyjátékos világokban, többféle - szörnymentes kreatív, vagy szörnyekkel is benépesített túlélő - játékmódban. Gyakorlatilag az összes platformra elérhető, akár telefonon is lehet játszani. A gyerekek egymás világait is meg tudják látogatni, ebből lesznek a Trine Falbe által a videóban is említett "5 gyerek szorong egymás mellett egy háromszemélyes kanapén" jelenetek.

Forrás: divany

3 kérdés, amit tegyél fel magadnak vásárlás előtt

Robbanásig teletömött szekrények, fiókok és zsúfolt pincék bizonyítják elkapkodott döntéseinket, amelyek mit sem javítottak közérzetünkön, életszínvonalunkon. Tippünk a vásárlás előtti napokra, pillanatokra. 

Az átlagos magyar lakás másfélszeresére nőtt az utóbbi hatvan évben. A televízióval rendelkező háztartások 54%-ában egy, 35%-ában kettő, 11%-ában pedig három vagy több TV van. Ezt 89%-ában mobiltelefon, 64%-ában PC, laptop vagy tablet egészíti ki. A családok 42 %-nak van autója: 40 %-nak egy, további 2 %-nak pedig több gépjármű is tulajdonában áll. A lakosság körülbelül 500-580 ezer forintnyi fogyasztási hitelt vesz fel háztartásonként, melynek törlesztőrészlete 19.500-21.000 forint is lehet. A banki megtakarítás lehetőségével a magyaroknak csupán 11 %-a él, azonban hitele minden negyediknek van. Úgy tűnik, gondjaink akadnak a költekezéssel, nem igaz? Sokkal több mindent veszünk, mint amire valójában szükségünk lenne. Nagyobb odafigyelésre van szükség vásárlásainknál. Érdemes minden újabb vétel előtt feltenni magadnak a következő kérdéseket.

Ruházkodás

1.   Valami régit helyettesítek ezzel, vagy valami teljesen új dolgot tartok a kezemben?Amennyiben a darab nem egy kedvelt, ámde elnyűtt hasonmását helyettesíti, érdemes átgondolni, hogy kell-e egyáltalán nekünk.

2.   Vajon rendszeresen fogom hordani?

3.   Múló divatot vagy örök stílust képvisel ez a ruhadarab?

Technológia

1.   Milyen problémára nyújt megoldást? A technika azért van, hogy megkönnyítse az életünket. Ha egy eszköz nem old meg egy létező problémát, maga lesz egy újabb gond.

2.   Várható a termék fejlődése, fejlesztése a jövőben? A technika gyorsan változik, érdemes előbb kutakodni egy kicsit, mert lehet, hogy hamarosan egy modernebb, hasznosabb termékkel hozakodnak elő.

3.   Megengedhetem magamnak? Ne felejtsük el, hogy egy gép használati költsége felülmúlhatja az összeget, amit megvásárlásakor belefektetünk.

Bútor és lakásdekor

1.   Tényleg kell ez nekem, vagy csak kultúrám/családom nyomására akarom megvenni?

2.   Minőséget vagy mennyiséget vásárolok? Lakberendezéskor mindig törekedjünk a minőségre. Egy kényelmes kanapé mindig jobb három olcsón kivitelezett fotelnél. Egy egyedülálló, szép festmény inkább lesz dísze szobánknak, mint több olcsó kis lenyomat.

3.   Maradandó stílust viszek vele otthonomba?

Szórakozás

1.   Kikapcsolódást és feltöltődést kapok pénzemért cserébe? A szórakozás célja, hogy élményekkel gazdagodjunk és örömöt vigyünk mindennapjainkba. Ezért olyanba fektessünk be, ami valódi boldogságot hoz számunkra.

2.   A szórakozásba menekülök a valódi életemtől? A szórakozás életünk fontos része. Azonban lelki és pénzügyi teherré válhat, amennyiben csak a valóságot próbáljuk vele magunk mögött hagyni.

3.   Létezik olcsóbb alternatíva? Egy séta a parkban vagy egy hegyi túra talán jobban feltölthet, mint egy újabb mozis este.

Élelmiszer

1.   Tápláló az étel, amit eszem? Habár az egészségtelen kaják olykor finomabbak, azonban hosszútávon rombolhatják egészséges életmódunkat, jó közérzetünket.

2.   Az étkezési szokásaim rontanak pénzügyi helyzetemen? Aki a jövedelméhez képest sokszor rendel házhoz, vagy eszik étteremben már meg is találta azt a pontot, ahol szűkebbre kell fognia a költekezést.

3.   Kit támogatok ezzel a vétellel? Enni kell. Ezért inkább a helyi gazdaságokat segítsük fogyasztásunkkal, mint a hipermarketek forgalmát

Személy-/ Egészségügyi biztosítás

1.   Kikértem már egy szakértő véleményét? Keressünk meg egy szakembert, aki átkalauzol minket a biztosítások kiismerhetetlen világán, hogy a legjobb döntést hozhassuk.

2.   Átvizsgáltam-e már a jelenlegi terveim hozadékát? Valóban a legtöbbet kihoztam a jelenlegi költségekből? Nézz utána fogorvosnak, látszerésznek, megelőző kezelésnek.

3.   Elég egészségesen élek? Az egészségügyi kiadások lefaragásának legjobb módja az, hogy egészséges életmódot folytatunk. Balesetek még mindig megeshetnek velünk, de egy önkímélő életmód biztosan megtérül hosszútávon.

Közlekedés

1.   Tényleg szükségem van egy új autóra/motorra/biciklire? Amennyiben nem, miért vágyom rá annyira? Megéri rákölteni a megspórolt pénzemet?

2.   Mennyi készpénzzel rendelkezem? Beszámítják a régi autómat vásárlásnál?

3.   Mik a járulékos kiadások ennél a járműnél? Vegyük számításba a biztosítást, az üzemanyagot, a karbantartási és egyéb költségeket pl. parkolás, autópályadíj. E szempontok szerint hasonlítsunk össze több autót/motort/biciklit, mert lehet, hogy az, amiért egy kicsit többet kell fizetnünk az elején, végül költséghatékonyabban működik.

Lakhatás

1.   Azt veszem meg, avagy bérlem, amire szükségem van? Ragaszkodjunk elképzeléseinkhez, ne azt válasszuk, amit az ingatlanügynök megengedhetőnek talál.

2.   Mennyit kell még költenem erre a házra/lakásra? Nézzünk utána a lakásbiztosítás, a karbantartás várható költségeinek, a közös költségnek, különösen, ha eddig albérletben laktunk.

3.   Ez a változás előrelépést jelent, vagy csak gondokat hoz az életembe? Az otthon attól otthon, hogy biztos menedéket nyújt számunkra, nem pedig feszültséggel tölt el bennünket. Gondoljuk át, hogy egy esetleges jövedelemcsökkenés esetén is bírni fogjuk-e a költségeket.

Háziállatok

1.   Megengedhetem magamnak ezt a háziállatot? Vegyük számításba az ellátás, ápolás, orvosi kezelések és az esetleges állatmegőrzés költségeit.

2.   Vajon ez az állatka akadályozni fog olyanokban, mint az utazás, mások vendégül látása, és vele együtt oda a pénzügyi függetlenségem is?

3.   Vajon a háziállatom okozta öröm ellensúlyozza majd a vele járó munkát és kiadásokat? Meg tudom fogalmazni a konkrét okot, amiért úgy érzem, megéri vállalni a felelősséget?

Ha mindezeket átgondoljuk vásárlás előtt, okosabb, hosszútávon megtérülő döntéseket hozhatunk. Költeni, venni és birtokolni – ezeket a mai világban már napi szinten kell űzni. Rajtunk áll, hogy a vásárlás a vágyott életstílus megalapozója lesz, vagy viharos felhő a fejünk felett.

Forrás: tudatosvasarlo.hu

Őszi könyvajánló 14. Anja Tuckermann Sokfélék vagyunk!

Ez itt az utolsó őszi könyvajánló. A jövő héten már a téli könyvajánlóval jelentkezem majd. Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!

Sokfélék vagyunk. Egyikünknek barna a bőre és fekete haja, a másikunknak nem magyar az anyanyelve, a harmadiknak más a vallása, és van, aki csak a mamájával vagy a papájával él. Van, aki itt született, de a nagyszülei még nem beszéltek magyarul, amikor a fejlődő Budapest házait építették, és van, akinek az anyukája vagy az apukája külföldi, de itt szerettek egymásba, és itt lett gyerekük. De van, aki nemrég érkezett, és nehezen ért még mindent. Van, aki tanulni jön ide, és van, aki a háború vagy az éhínség elől menekül hozzánk. Ebben a könyvben nagyon sokféle gyereket ismerhetsz meg, de valamiben mind ugyanolyanok, mint te: szeretnek ünnepelni, játszani, jókat enni, és odabújni esténként a szüleikhez! Olvasd el, milyen sokfélék vagyunk mi, emberek!

Ez a könyv 5-10 éves gyerekek számára ajánlott.

Ha tetszik, a könyvet a Pagonytól meg is rendelhetitek!

Forrás: Pagony

English is Easy 21. The Story of Thanksgiving - A hálaadás története

Ezt a kedves kis rövid rajzfilmet ajánlom figyelmetekbe a Hálaadásról. Minden év novemberének 4. csütörtökjén az angolszász országokban ünneplik a hálaadást. Nézzétek együtt a gyerekekkel, és beszélgessetek erről az ünnepről...

Legyen szép napotok!

Ne jó szülő akarjon lenni, csak egyre jobb!

Állítólag az ember hiába nem akarja elkövetni a szülei hibáit, úgyis meg fogja ismételni - sokan így gondolják. Mások azt mondják, azért jó, hogy el akarjuk kerülni a szülői hibákat, mert így egészen újakat követhetünk el. Abban mindenesetre teljes az egyetértés, hogy nincs szülőség komolyabb bakik nélkül. Na persze, ahogy nem létezik tökéletes pék, orvos, barát, szerető sem, úgy nyilván azt sem várhatjuk, hogy szülőként tökéletesek legyünk. De azért szeretnénk jók lenni.

A pszichológia dob egy mentőkötelet, mikor „elég jó szülőről” beszél. Olyanról, aki ugyan nem tökéletes, de alapvetően mégis képes ráhangolódni gyermekére, és adekvátan reagálni az igényeire. De ezt sem olyan könnyű teljesíteni! Ritka, hogy valaki azt mondja anyjáról, apjáról, hogy emlékei szerint szinte mindig ráhangolódott, meghallotta a szükségleteit, és kapott is választ ezekre.

Most ne beszéljünk a sematikus „nekem nagyon boldog gyerekkorom volt” állításról, ami egy vágyat fogalmaz meg, és azt a félelmet, hogy ne menjünk a részletekbe, mert ki tudja, mit találunk.

Életszerűbb és hitelesebb, ha valaki arról kezd beszélni, mi volt jó és mi kevésbé, és nincs is azzal baj, ha van, ami kevésbé: attól még lehetett elég jó a szülő. Ám a legtöbbektől nemcsak apró hibákról hallunk, hanem arról, hogyha belegondolnak, legalább egy-két területet találnak az életükben, ami tartósan problémás volt.

Például lehet, hogy a szülő kedves volt és melegszívű, de nem volt igazán erős, és ha igazságtalanság érte a gyerekeit, nem tudott karakán módon kiállni mellettük. A másik szülő mindent feláldozott a gyerekéért, mindent megtett érte, mégsem volt jó otthon a légkör, mert ő maga annyira szorongott, nehogy hibázzon, hogy ennek feszültsége átragadt az egész családra. Megint más ugyan nem szorongott, jókedvű volt, sokat lehetett tőle tanulni, határozottsága miatt biztonságban is érezték magukat vele a gyerekek, de komolyabb, „lelkizősebb” beszélgetésekre nem lehetett tőle számítani, ezért számos kérdésével magára maradt a gyerek.

A legtöbb gyereknek van mit mondania, ha a szülő megkérdezi tőle felnőttként: „Mondd, mi az, amit nem kaptál meg tőlem, noha fontos lett volna számodra?” Vagy: „Mondd, milyen sérelem volt az életedben, amit én okoztam, amit nehéz volt feldolgoznod?” Ha a gyerek komolyan veszi a kérdést, magába és a múltjába néz, és olyan őszinte a kapcsolat, hogy lehessen ilyesmiről beszélni, akkor lesz válasza, és nem fogja azt mondani, mindent megkapott, és nincsenek sebei.

De vajon hogy lehet, hogy ezt a vizsgát mintha lehetetlen lenne ötösre teljesíteni? Aki gyereket vállal, a legtöbb energiát erre fordítja élete összes területe közül, és érthető, ha meglehetősen frusztrálja az érzés: ebben nehéz sikerélményhez jutni.

Lehet, hogy ez ijesztő, de mégis természetes. A többi szerepünkben nem várják tőlünk, hogy választ adjunk a másik ember minden szükségletére. Pláne nem minden tudatos és tudattalan, minden kimondott és ki nem mondott igényére. Ráadásul úgy, hogy ezek az igények folyamatosan változnak.

Például lehet valaki jó barát úgy, hogy egy csomó szükségletünket nem teljesíti, hiszen azt másvalaki tölti be. A szülő viszont sokáig az egész világot, a mindenséget jelenti a gyerek számára. Ő az, akinek egyszerre kellene karakánnak, szelídnek, megértőnek, ugyanakkor viccesnek, komolynak, de lazának lennie, olyannak, akivel könnyű az intimitás, mégis kellő szabadságot ad, és még sorolhatnánk. Ráadásul, ezeket a tulajdonságait úgy kellene váltogatnia, hogy mindig ráérezzen arra, hogy a gyereknek melyikre van igénye. Ez nyilván lehetetlen. Ki az egyikben, ki a másikban jobb, nem tudunk mindent adni. Attól még a gyermek igénye lehet jogos. Hiszen a szükségletei sokszínűek (és most nem az elkényeztetett gyerek követelőzéseiről beszélünk, hanem a valós szükségletekről – azok is sokfélék), a szülői repertoár és rugalmasság pedig korlátozott.

Lehet ez ijesztő és nyomasztó, de nézhetjük onnan is, hogy ezen a pályán más a cél. Nem jó szülőnek kell lenni, hanem folyamatosan fejlődő szülőnek. Ha úgy tetszik: egyre jobb szülőnek. Olyannak, aki tudja, hogy ez egy befejezhetetlen feladat, ami mindig tesz fel új kérdéseket.

Lehet, hogy valaki remek a szakmájában, de annyira kitanulta már, hogy kissé bele is fásult, nem tartogat kihívást számára. A szülőségbe, ha az ember csak fel nem adja, nem lehet belefásulni, mert mindig van új tanulnivaló. És ez akkor is folytatódik, ha felnőtt a gyerek, akkor jó anyóssá, apóssá, nagyszülővé válhat az ember, illetve olyan anyává, apává, akivel meg lehet beszélni a múltat, sőt, még változtatni is lehet vele a kapcsolaton.

Felszabadító, ha nem akarunk jó szülők lenni, hanem inkább változó, tanuló szülők. Ha azt vizsgáljuk, ma elég jók voltunk-e, sokszor rossz szájízzel fekszünk le, mondván, ez a kiabálás vagy az a „hagyjál, most más dolgom van” talán már nem fért bele. Persze, a hibákkal is szembe kell nézni, de amellett, hogy azt nézzük, átugrottuk-e a lécet, tegyük fel úgy is a kérdést, van-e olyasmi, amit jobban oldottunk meg, mint ahogy fél évvel ezelőtt sikerült volna. Ha igen, örülhetünk, mert ez azt jelenti: egyre jobb szülők vagyunk.

Cziglán Karolina 

pszichológus

Forrás: Dívány

Frei Tamás: Magyarországon is lehet jól élni (az interjú folytatása)

Frei Tamás igazi kozmopolita. A világ három, teljesen eltérő adottságokkal bíró városában él - Miamiban, Nizzában és Budapesten -, így rá hatványozottan igaz, hogy szinte mindenhol otthon van. Új, negyedik könyve, az Agárbárók népszerűsítése miatt most néhány hétig itthon tartózkodik. Számos orgánumnak adott interjút az elmúlt napokban, beszélt sok mindenről, sok témában. Frei Tamást jó hallgatni, jó tanulni tőle: pozitív életszemléletet, nyitottabb világlátást. Neki elhisszük, hogy mindent lehet, ha az ember levetkőzi a kishitűségét és elindul a szabadság útján. Interjúnk ELSŐ részében megismerhettük Tamás véleményét a női szerepekről, a kapcsolatok különbözőségéről. Most megyünk egy kicsit tovább: néplélek, politika, hagyományok, jövő…

IÉ.: Azt mondod, a magyarok reakcióideje a változó világ kihívásaira sokkal lassúbb, mint a nyugati társadalmaké, s ez kihat az életünk valamennyi területére. Mit kellene másképp tennünk?

F.T.: Sokkal tempósabban kellene reagálnunk. És én azért érzékelem ezt így, mert ha nem élnék külföldön, én is beletunyulnék a magyar tempóba. Amikor csak egyetemistaként éltem Amerikában, Svájcban, még nem voltam ezekre a kérdéskörökre érzékeny. Most érzékeny vagyok. Látom, hogy körülöttem 8 év alatt hogy változott meg egy francia kisvárosban a mentalitás. És ha hazajövök, itt meg minden ugyanaz. Dacára annak, hogy – bár ezen a területen a tetejéről sem látszik semmi törekvés a változásra -, de ha zajlana is korszerű változtatás, mindenki csak a kiutat keresné, hogy rá semmi ne hasson.

IÉ.: Közben mégis kihat ez a „social engineering” az egész életünkre.

F.T.: Hogyne. Lestoppol. Az is probléma szerintem, hogy ebben az országban minden változtatás túl erőszakos. Vagy erőltetett. Nézzük a vasárnapi boltbezárást! Őszintén, egyetértek az alapötlettel, van majdnem 200 alkalmazottunk. Nem szólhat állandóan a pénzről az élet. Igenis abba bele lehet szólni, hogy egy szabadnapot ki kell adni az embereknek. Mi is kínlódtunk, hogyan kényszerítsük ki a szabadságokat. Mert nálunk az emberek nem vették ki, nem mi, a munkaadók kényszerítettük rájuk. Dehogy. Az emberek akartak túlórázni, mert ők magukat zsákmányolják ki. Pénzt akarnak keresni. Magyarországon odáig feszítették ezt a szabadnaposdit, hogy megmondták: vasárnap. Olaszországban azt mondják, hogy egy napot ki kell adni, döntse hát el a saját üzletágától függően mindenki, mikor van az az egy. A kávézók pl. többnyire szerdán vannak zárva. Nem fognak vasárnap bezárni, mert az egy jó nap. Az emberek akkor érnek rá. Totál hülyeség akkor becsukni, mikor az emberek bejönnének. Egyetértek a szociális gondolattal, de azzal már nem, hogy semennyi teret nem hagytak, hogy végiggondold az életedet vállalkozóként, munkavállalóként, hogyan lenne jó. Itt nincsenek bevonva az emberek. Ebben az iszonyatosan változó világban pedig nem megengedhető, hogy az emberek ne gondolkodjanak. A magyarok bele is tunyultak ebbe. Nem is gondolják végig az életüket, csak mennek, mennek bambán bele az igába. A nők is, a férfiak is, mindnyájan.

IÉ.: És ezzel függ össze az a fajta szellemi érdektelenség, a tájékozódási igény teljes hiánya, ami egyre inkább tapasztalható?      

F.T.: Ha van is ilyen, az nem csak magyar jelenség. Az egész világ ilyen. Az emberek koncentrálóképessége, az ún. attention span irtózatosan rövidül. Minden bepörög, minden gyors. Úgy lapoznak újságokat, hogy egy másodpercet töltenek egy oldallal, miközben lehet, hogy 50.000 dollár volt összerakni azt a reklámfotót. És? Egy másodpercig tart.

IÉ.: Akkor néhány év múlva kizárólag képeket fogunk nézegetni?

F.T.: Nem tudom. Lehet. Felszínesedik a világ, viszont a felszín meg tágul. Korábban kisebb területeken, de mélyebbre mentünk. Most mindent akarunk és azonnal, de csak egy picit mindenből.

 IÉ.: Ám ha a könyveid eladási számait és sikerét tekintjük, akkor az adatok némileg ellentmondanak a fenti gondolatsornak. Hisz mégiscsak van többszázezer ember, aki érdeklődik és olvas.

F.T.: Azért mondom sokszor, hogy nem szabad általánosítani. Ma már minden van, és az országok közötti különbség már csak az arányokban mutatkozik meg. Van 100.000 ember, aki elolvassa a könyveimet. És van 9.9 millió, aki meg nem. Vagy: ebben az országban van 400.000 ember, aki olvas könyvet, 9.6 millió meg soha. A magyar társadalom 95%-a soha nem olvas könyvet. Franciaországban ez kb. 80%. A tendencia ugyanaz, csak az arányok mások. Legfeljebb a social engineering arányain lehetne változtatni. Mindent meg lehet oldani. Magyarországon is lehet jól élni. Nem anyagi értelemben gondolom elsősorban, hanem az arányokban. Itt is meg lehet valósítani egy jó életet. Tudatosnak kell lenni. A baj akkor van, ha nem hagyják. A szocializmus volt ilyen, hogy mindent mindig eldöntöttek, az emberek többsége meg csak várta a sültgalambot. Nem volt öngondoskodó élet. Azért nem örülök a jelenlegi folyamatoknak Magyarországon, mert picit azt érzem, hogy térünk vissza oda, ahonnan az elmúlt 20 évben kezdtünk végre távolodni. Persze, káosz volt, zűrzavar, de kezdtük lerázni azt az attitűdöt, hogy majd Kádár János megmondja, mit kell és mit lehet csinálni. Manapság az emberek megint úgy kezdenek érezni, hogy tök mindegy minden, úgyis eldöntik helyettem, hogy mikor dolgozzak; hogy vasárnap ne dolgozzak; azt is megmondják, milyen vállalkozást kezdhetek; cigarettába nem kezdhetek; ebbe nem kezdhetek, abba igen. Az élet minden szférája ellenőrizve van. Lassan az is, hogy tornaóra helyett focistratégiát kell tanulnom. Ez így sok. Ennek hosszútávon nagyon rossz következménye lesz, mert egy letompult, „minden mindegy társadalom” fog kialakulni. A tompultság sokkal nagyobb lesz, mint a tettrekészség.

IÉ.: Szerinted van olyan lélektani határ, pont, ahol még ki lehet mondani, hogy ebből nem kérünk többet, s elindulunk a hagyománytisztelő korszerűség útján, az élet minden területén?

F.T.: Nem lehet mindent politikára fogni. Az is csak egy tényező a sok közül. De tényező az ország struktúrája, múltja stb. És a nemzetkarakter is. Magyarországon a változatlanság konzervativizmusa jellemző. Ezt kellene valahogy átvinni a tradíció tisztelete iránti konzervativizmusra. A konzervativizmus álljon meg ott, hogy tiszteljük a tradícióinkat, de a tradícióinkból építkezve a megújulás konzervativizmusára szavazunk. Ha elkezdenénk úgy haladni a jövőbe, hogy nem dobunk mindent oda, ami a múltunkban benne volt. Volt, amikor ez a mentalitás még működött. Pl. a 20. század elején keresték, mi is a magyar építészet. A Lechner Ödön-féle iskola felismerte, hogy mi egy kicsit keletiek, kicsit nyugatiak is vagyunk. Kitaláltak hát egy magyar építészeti stílust, ami előtte nem létezett, de onnantól működött. Mesterségesen meg lehet csinálni. A Halászbástya úgy néz ki, mintha 600 éve ott állna, pedig nem. Van tehát rá példa, hogy Magyarország meg tud úgy újulni, frissülni, modernné és lendületessé válni, hogy közben nem felejti el a tradícióit. Egyelőre annyi van, mármint az építészetben, hogy tök precízen visszaállítanak mindent, ahogy régen, 100 éve volt. Persze ez sokkal jobb, mintha egyáltalán nem történne semmi, de én a pótméteren csavarnék még egyet: úgy helyezném vissza a helyükre dolgokat, hogy azért érezhető legyen, azokat már a 21. század elején tették oda.

V. Szabó Kriszta

Forrás: igenelet.hu

Frei Tamás: Abnormális elvárások vannak a nők felé

Frei Tamás igazi kozmopolita. A világ három, teljesen eltérő adottságokkal bíró városában él - Miamiban, Nizzában és Budapesten -, így rá hatványozottan igaz, hogy szinte mindenhol otthon van. Új, negyedik könyve, az Agárbárók népszerűsítése miatt most néhány hétig itthon tartózkodik. Számos orgánumnak adott interjút az elmúlt napokban, beszélt sok mindenről, sok témában. Frei Tamást jó hallgatni, jó tanulni tőle: pozitív életszemléletet, nyitottabb világlátást. Neki elhisszük, hogy mindent lehet, ha az ember levetkőzi a kishitűségét és elindul a szabadság útján. Stílszerűen egy budapesti Cafe Freiben beszélgettünk nőkről, férfiakról, szerepekről, tradíciókról, modernitásról és arról, máshol hogyan csinálják...

IgenÉlet: Úgy alakult, hogy az IgenÉlet alapvetően egy nők által olvasott, nőknek szóló portállá lett. De a nőket, a sok egymásnak adott tanácson túl, alapvetően az érdekli, mit gondolnak róluk, rólunk a férfiak. Te két kontinensről, ám jóval több aspektusból látsz rá a nők helyzetére, lelkére, attitűdjére. Szerinted van különbség az amerikai és az európai, Európán belül pedig a magyar nő és a többi között mintában, viselkedésben, létszemléletben?   

Frei Tamás: Induljunk ki abból, hogy a lét határozza meg a tudatot. Ebben az értelemben nekem három világrendről vannak benyomásaim. Ha az amerikai nőt összehasonlítjuk a franciával és a magyarral, akkor azt látjuk, hogy óriási különbségek vannak. Bár azt is hangsúlyoznom kell, elvileg nincs olyan, hogy A francia nő meg AZ amerikai nő, de valahogy mégis van. Még a francia társadalmon belül is meg van különböztetve a gondolkodásban A PÁRIZSI NŐ. Könyvek foglalkoznak azzal, milyen is egy nő, aki a francia fővárosban él.

IÉ.: Azt hittem, ez a „párizsi nő” mítosz csak a divatguruk által kitalált kategória, hogy legyen mivel riogatni az „elmaradott” többieket. Milyen hát A PÁRIZSI NŐ?

F.T.: Nem kitalált. Nizzában én a szemafornál kiszúrom, melyik nő párizsi. Ahogy türelmetlenkedik, ahogy előrenyomja magát, ahogy a gyerekét kezeli… Persze általánosítani nagyon veszélyes, de: a párizsi nők például a szülés után is arra törekszenek, hogy a korábbi életvitelükhöz képest ne változzon semmi. Ez például egy azonnali, döbbenetes különbség a magyar nő és a francia között. Ha a francia hölgy a szülés előtt csütörtök esténként a barátnőivel csevegett egy bárban, akkor később is betolja a babakocsit csütörtök esténként a barátnők közé, mégha csak ő az egyetlen gyerekes is a társaságban. A gyerek kínlódik, de az anya nem mond le a korábbi szokásairól. Ezzel szemben, Magyarországon mi történik? Az anyává vált magyar nő, ha el is megy fecsegni, ezt már délelőtt 11-kor teszi, azokkal a barátnőivel, akik szintén kisgyerekesek. Nem este 9-kor. A francia filmek között külön kategóriát képeznek az ún. BoBo filmek. A BoBo a bohemian bourgeois kifejezésből képződött. A burzsoá náluk a polgárt jelenti. Ezek a filmek egy életérzést közvetítenek: a szereplők csevegnek politikáról, közéletről; minden gyerek jól vasalt, mindenki rendben van, mindig kint esznek a kertben, élik a könnyed, jól szituált életüket. A filmekből az nem derül ki, mindez hogyan teremtődik elő. Mikor dolgoznak, mikor nevelik azt a gyereket, mikor vasalták ki a gyerek nadrágját stb. Csak azt sugallják, hogy minden rendben van. Ez a francia álom, a nők ott erre törekednek.

IÉ.: Nem biztos, hogy ez az idillkergetés rossz. Hisz az élethez, önmagadhoz, céljaidhoz való hozzáállás is segít azok megvalósításában.

F.T.: Az is igaz, hogy ha a fenti három világrendet – amerikai, francia, magyar – vesszük alapul, akkor szemlátomást a francia nő van a leginkább rendben önmagával. Tudod, melyek a párizsi nők kiskátéjának első mondatai? „Amikor 40 évesen belenézel a tükörbe, örülj ennek az arcnak! Ne azon keseregj, hogy már ráncod van, hanem örülj annak, hogy ilyen szép vagy, mert ez az az arc, amit 10 év múlva irigyelni fogsz! Ne azt nézd, hogy 10 éve mennyire fiatal voltál!” És ez a hozzáállás az egész női attitűdöt befolyásolja: a magabiztosságot, az életben mindent.

IÉ.: Magyarországon mi lehetne a kiskáté első mondata?

F.T.: Én azt látom, persze megint csak a nagy átlagot tekintve, hogy a magyar nő kiszolgáltatott, de magát is kiszolgáltatja, nincs önbizalma… Ám ez már a tyúk vagy a tojás problémaköre. Hiszen Magyarországon amúgy is totális önbizalomhiány van. Női oldalon is meg férfi oldalon is meg minden oldalon, egyébként. A bizonytalanság nem csak a párkapcsolatban jelenik meg. Az amerikai nő – az én ízlésem szerint - már az ellenkező véglet. Irtózatosan magabiztos. Tehát ebben mi, magyarok kicsit elszigeteltek vagyunk.

IÉ.: Miből fakadhat ez az önbizalomhiány itthon? Nézzük először a nők helyzetét! Mi a baj velünk?

F.T.: Szerintem a nők többségének az a problémája, hogy aránytalanul belezuhannak az anyaságba mint szerepbe…

IÉ.: De nem feltétlenül érezzük jól magunkat ebben, egész egyszerűen így szocializálódtunk.

F.T.: Ez más kérdés. Abszolút frusztráltak ettől a nők. De mégis túlzuhannak ebbe az irányba. Mert a rendszer nem reagál a változásokra. 100 évvel ezelőtt egy nő elkezdett szülni 18-19 éves korában, élt 45 évet, s szült 10 gyereket. Magyarországon is. A nők felnőtt élete 100%-ban ezzel telt. Ez volt a munkájuk. De 100 évvel ezelőtt, ha kettő gyereknél több életben maradt, az Isten áldása volt, mert a fiú 6 éves korában már kiment a földre dolgozni, apunak segíteni. Ma, ha gyereked van? Nem 6 éves korában áll be a rendszerbe, hanem 25 évesen, addig finanszírozod. 25 évet „invesztálsz” bele, rengeteg pénzt, úgy kell taníttatni, hogy képes legyen megállni a lábán. Neked, mint szülőnek már nem fog tudni segíteni, mert örülni kell annak, ha a saját gyerekét eltartja. Nem is csodálkozhatunk, ha ma egy, legfeljebb két gyereket szülnek a nők. Ma egy nő felnőtt kora 20-tól 86 éves koráig tart. A 66 évből a gyerekkel otthon töltött idő csak két vagy három év. Ezek az évek csupán az 5%-át teszik ki a nő felnőtt életének. A maradék 95%-ban dolgozni kell. Teljesen megváltozott tehát a nők életstruktúrája. 100 évvel ezelőtt a gyerekszülés 100%-át tette ki a nő felnőtt életének, ma az 5%-át. Így leginkább már az a meghatározó, mi történik abban a maradék 95%-ban. Hogy akkor van-e munkája, képes-e működtetni egy családot stb. Nem lehet tehát ugyanúgy viselkedni rendszerszinten sem, mint 100 éve. Nem tehetjük meg, hogy erre nem reagálunk. A női-férfi viszonyban, családi viszonyban, munkában, bérezésben, karrierben, bármiben. Korszerűbb gondolkodás kellene.

IÉ.: Máshol hogy csinálják?

F.T.: Kislányom Dániában tanul, így figyelem az északi rendszert is. Svédországban például 480 nap az ún. gyerekszabadság. Nem GYES-re meg GYED-re megy a nő, hanem 16 hónapnyi szabadságot kap egy pár. Egy pár, tehát a férfi és a nő, közösen. Ezt a 480 napot a gyerek 8 éves koráig vehetik ki. Nem kell azonnal. Össze-vissza élhetnek vele. Szülőként úgy is dönthetnek, hogy otthon marad valamelyikük fél évet, majd visszamegy dolgozni, mert dolgozni akar, de ha lesznek pillanatok, amikor kell a szünet, és szépen gazdálkodnak vele. A férfi és a nő. Ezzel ösztönzik a férfit is, legyen szíves kivenni a részét a család működtetéséből, legyen szíves a gyerekével időt tölteni. És ha megint visszanézünk Magyarországra: itthon mindenki elfelejt nő lenni, amint megszületik a gyerek, mert a rendszer is és a tradíció is efelé lök. Svédországban, ha az apa nem vesz ki minimum két hónapot, azonnal elveszik. Bolond, ha nem veszi ki férfiként, mert a nő a férfinek szántat nem veheti ki. A férfit is rákényszeríti a rendszer, hogy legyen a gyerekével. „Latte apukáknak” hívják a férfiakat ebben az időszakban. Ülnek apukák a kávézóban a babakocsival, és lattét szürcsölgetnek.

IÉ.: Nálunk szerinted ez megvalósítható lenne? Egy alapvetően még mindig férfiközpontú társadalomban kényszeríthetnénk apukákat, hogy lattét szürcsöljenek két pelenkázás között?

F.T.: Miért ne? Egy nőnek sem szabadna hátat fordítani minden korábbinak, amikor megszülte a gyermekét. Mert – ahogy kifejtettük – ez frusztrációt szül. Nekem azért tetszik a svéd példa, mert egy kicsit elnyújtja, párhuzamosabban lebegteti a munkát, a dolgozó, ambícióval is rendelkező nőt és a családot. Irtó komplikált, persze. De mikor nőismerőseimmel beszélgetünk hasonló kérdésekről, azt szoktam mondani, hogy nekünk, férfiaknak is komplikált ám az életünk. Mert felénk is özönlenek az elvárások: mi is nézzünk ki jól, mi is tartsuk magunkat karban! Mi is építsük a karrierünket, mi is jól keressünk, mi is foglalkozzunk a gyerekkel! Mi is vegyünk részt a háztartásban, tudjunk főzni stb.! Az elvárás a nők oldaláról is óriási a férfiak felé, de tény, a férfiaknak is abnormális a nők felé. Elvárjuk, hogy a nő mindig gyönyörű legyen, szülés után pár hónappal olyan legyen a teste, mint előtte, vagy még olyanabb…

IÉ.: Ám a helyzet az, hogy sokan el sem jutnak odáig, ki maradjon otthon a gyerekkel, mert nincs gyerek, még csak házasság sem, mert a nők nem találnak párt. Aki megfelelő lenne, az már elkelt, vagy másodszor, harmadszor, sokadszor újrakezdő, már nem akar újabb családot. És van egy olyan kategória is, aki nem is akarja feladni a függetlenségét. Egy értelmiségi nő huszon x évesen kijön az egyetemről, 4-5 évet akar dolgozni, egzisztenciát teremteni. 30 éves korában már nagyon ketyeg az óra, szeretne gyereket, de keserűen tapasztalja, hogy egyedül maradt ezzel az igényével. Ahogy mondtad, óriásiak az elvárások pro és kontra, ám ezzel szemben meg van a totál archaikus magyar rendszer.

F.T.: Értem, amit mondasz. De ez egy messzebbre vezető kérdés. Ez a társadalom irtózatosan szakad. Csúnya amerikai szóval social engineering (magyarra nagyon nehéz lefordítani: talán leginkább a felülről irányított beavatkozást jelenti az emberek életébe – a szerk.) zajlik. Szociális társadalom-machináció, mesterséges fejlesztés és átalakítás. Durván belenyúl a „műszerész” a rendszerbe. A különbség óriási. A szakadék Budapest és a vidék között egyre mélyül. Ez az erőszakos beavatkozás ma olyan szinten szakítja szét ezt az országot Budapestre és minden másra, ami nem egészséges. És ez a férfi-nő viszonyra is igaz. Azért nehéz itt bármit is csinálni, mert itt céllal vagy céltalanul, bár szerintem céllal, mindenbe belenyúlnak. És ez nem jó. Van az emberi erőforrás minisztérium. Ott erről kéne gondolkodni kicsit, csak mondjuk nem a katolikus egyház szemszögén keresztül akkor, amikor Magyarországon a leggyorsabban terjedő „vallás” az ateizmus. Nekem tök egyszerű, én csak kávéházakat üzemeltetek. Nekem csak azt kell tudnom, hogy az a dohánykávé, amit ittál, finom-e. Nem tudom, hogy kell megoldani ezt a problémát, de azt érzem, hogy totál káosz van, s a módszerek, amelyekkel próbálkoznak, nem hatékonyak. A zsigereit tekintve a magyar társadalom konzervatív. Sokkal konzervatívabb, mint azok a nyugati társadalmak, melyekkel egyébként szívesen példálózunk, melyek szintjét annyira vágyunk elérni. A mi mobilitásunk agyban is meg fizikálisan is, meg a rugalmasságunk a változtatásra – nagyon lassú. És ez a nő –férfi kérdésre is érvényes: sokkal gyorsabban változik a világ körülöttünk, mint mi magunk.

(A fenti fotó Frei Tamásról Viszlay Márk munkája.)

A Frei Tamással készült interjú második részét holnap este olvashatjátok.

Forrás: igenelet.hu

Film ajánló: A kis herceg (The little prins) -

Történet:

Főhősünk egy kislány lesz, aki nem igazán tudja a gyerekek felelősségektől mentes és könnyed életét élni. Az édesanyja minden egyes percben a felnőtt életre készíti fel, másodpercre pontosan beosztja minden napját és igazán szigorúan bánik vele.

Mindezt azonban hamar megváltoztatja a szomszédban lakó idős úr. A férfi valamikor pilóta volt és most barátságot köt a kislánnyal és elmeséli neki élete kalandjait. A történetek során pedig egy olyan világ tárul a kislány és a nézők elé, ahol aztán tényleg bármi megtörténhet.

Kiderül az is, hogy a pilótával a kis herceg ismertette meg ezt a különös és csodás világot. A mesék során pedig a kislány fantáziája is beindul és így végre ismét gyermek tud lenni és megtanulja azt is, hogy az életben az emberi kapcsolatok a legfontosabbak. No és ugye a szállóigévé vált mondat is tanúbizonyságot nyer, hiszen ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan.

A film korhatár nélkül megtekinthető.

Jó szórakozást a filmhez!

Forrás: mozi-filmek.hu