Egy 4-5-6 éves kisgyereknek rendkívül nagy a mozgásigénye. Sok szülő gondolkodik el ilyenkor azon, milyen sport esetleg mozgás felelne meg legjobban a gyerkőc igényeinek. A döntést megkönnyítendő a gyerekek számára is biztonságos sport és mozgásformák közül szeretnék bemutatni néhányat. Igyekszem összeszedni a szükséges felszerelések listáját (ár nélkül, hiszen mindenből vehetünk olcsóbb ill. drágább darabokat is).
Lányos anyukák - ahogy én is - előszeretettel íratják be a gyerekeiket balettra, de találkoztam már lelkes kisfiúkkal is akik szívesen járnak táncolni. Például az én fiam is. Bár ez nálunk a gyerekek döntése volt, a kicsik nem mindig tudják ilyen egyértelműen, hogy mit is szeretnének.
Ez a fajta mozgás egész fiatalon elkezdhető balett-előkészítő formájában akár már 3-4 éves kor körül.
Ez a fajta mozgás egész fiatalon elkezdhető balett-előkészítő formájában akár már 3-4 éves kor körül.
Iskolától/tanártól illetve intenzitástól függően általában 3000-8000 Ft között mozognak a havi költségek, amit az órákért fizetni kell.
Felszerelés tekintetében szintén iskolája válogatja mi az amit kérnek. Megadnék egy bővebb listát, persze nem biztos, hogy minden kelleni fog már az elején.
Kezdetben szükségünk lesz a következőkre:
Lányoknak:
Balett cipő
Tornadressz és kis szoknya (esetleg szoknyával kombinált dressz)
Fehér vagy rózsaszín harisnya
Hűvösebb időben kis kardigán
Jóga matrac a talajgyakorlatokhoz, nyújtáshoz - ha szükséges
Nagyobb lányoknak spicc cipő
Lányoknak szükségük lesz még egy neszeszerre fésűvel, csattal egyebekkel, hogy szép balett kontyot tudjunk nekik csinálni.
Íme egy kis videós segédlet ehhez:
Lányoknak szükségük lesz még egy neszeszerre fésűvel, csattal egyebekkel, hogy szép balett kontyot tudjunk nekik csinálni.
Íme egy kis videós segédlet ehhez:
Fiúknak:
Balett cipő
Kis nadrág és trikó (fehér felső + fekete nadág)
Balett zokni (fehér)
Balett zokni (fehér)
Jóga matrac a talajgyakorlatokhoz, nyújtáshoz - ha szükséges
Néhány oldal, ahonnan beszerezhetjük a szükséges felszerelést:
Sansha
Fiús anyukák innen tudnak ruhát rendelni a gyerkőcnek:
boysdancetoo.com
Sajnos kisebb fiúknak jelenleg csak innen tudtok ruhát rendelni (vagy csináltattok méretre), mert jelenleg ez a webáruház szállít az USA-ból Magyarországra és a többi uniós országba is. (Ha esetleg valaki tud más helyet, ahonnan fiú ruha rendelhető, kérem ossza meg kommentben.)
A ruhák nem olcsók, de átlagosan két évig használható egy szett (kivéve a zoknikat). A kisfiamnak megrendeltem őszre a ruhákat, ha megérkezik a csomag, lesz róla egy képes beszámoló.
Gyermek jógamatrac pedig innen rendelhető:
Manduka

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése