Miután szerencsésen megérkeztünk és kicsomagoltunk, elindultunk felfedezni a várost. A szállodából néhány perces sétával elérhető többek között a Tapolcai tavas-barlang, ahol csónakázni is lehet. Ezt sajnos nem tudtuk megnézni, mivel az ott tartózkodásunk alatt végig rengetegen voltak, több órát kellett volna várakozni. Talán ősszel újra visszamegyünk. A nyári szünet után remélhetőleg kevesebben lesznek majd itt is. A Tavas-barlang helyett egy másik látnivalót a Malom-tavat és a vízimalmot néztük meg, illetve ugyanitt található egy Vízi színpad is. A vízimalom ma hotelként működik, és fantasztikus étterme van. Mindenképp érdemes kipróbálni. A konyhájuk és a kiszolgálás is elsőrangú. Az étterem terasza a vízen van. Itt fogyasztottuk el az ebédünket, közben pedig gyönyörködtünk a környezetben. Egész kellemes indítása egy nyaralásnak. Nemde?
Tapolca térképe:
Ezen a szép kis sikátoron át jutottunk le a tóhoz:
A Malom-tó:
A kristálytiszta vízben aranyhalakat nézegettünk:
A nagy melegben jólesett a limonádé a Gabriella étterem tóra épített teraszán:
Az étteremben gyerek menü is kapható:
A Hotel Gabriella, ami egykor malom volt:
A belső tó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése