Mikor a szállodát választottam fontos szempont volt, hogy én is tudjak pihenni egy kicsit. Így nagyon örültem, mikor kiderült, hogy a szállodának saját kis óvodája van, ahol szakképzett óvónők vigyáznak a gyerekekre. Ez plusz pénzbe sem kerül a pihenni vágyó szülőnek. Így volt lehetséges az, hogy míg a gyerekek a Pinokkió Klubban múlatták az időt, nekem volt időm úszni egy-egy órát. Még a szállodába érkezésünk előtt email-ben megkaptuk a Pinokkió Klub részletes programját, ahonnan a gyerekek kiválasztották, hogy melyik programon szeretnének részt venni. Ezek a programok általában egy-egy órásak délelőtt illetve délután, így közben nyugodtan elmehetünk úszni, vagy akár a szálloda wellness részlegébe kikapcsolódni kicsit. A gyerekek csak 3 éves kórtól maradhatnak ott szülői felügyelet nélkül a klub foglalkozásain, így ezt a tervezéskor érdemes figyelembe venni.
Íme néhány alkotás, amit a gyerekek a Pinokkió Klubban készítettek:
A foglalkozások után irány a strand... A kinti medence hőfoka igen kellemes volt az úszáshoz. De nem csak a felnőtteknek és a nagyobb gyerekeknek hanem még az egész kicsiknek is van pancsolási lehetőség a kinti medencében egy külön babák részére leválasztott helyen. A napernyőt és a napozóágyat a medence mellett szintén ingyenesen használhattuk.
Fürdés után a medence melletti teraszos étteremben egy hideg ital vagy egy saláta is nagyon jól esik. Akkor sem kell aggódnunk, ha nem vittünk pénzt magunkkal, mivel a szálloda vendégei a szálloda területén az összes fogyasztásukat hozzáirathaják a szobaszámlához. Így ráérünk távozáskor is fizetni.
Kellemes ebéd a medence partján:
Mielőtt a tisztelt olvasó megijedne, a kóla az enyém volt - a gyerekek gyümölcslevet kaptak :)
Ebéd után a medence melletti pihenőben akár szundíthatunk is egyet a srácokkal. Az enyémek a függőágyat különösen szerették:
Ha meguntátok a strandolást, de nincs kedvetek messze menni, a szálloda kertjében nagyon klassz kalózhajón játszhatnak a gyerekek, de van trambulin, minigolf pálya és még sok-sok minden.
A kalózhajó:
A folytatással hamarosan jelentkezem...
Szép napot mindenkinek!
Képek: Saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése